2022. november 28., 15:47

Két évtized után új lemezzel jelentkezik a Flash is back zenekar

December 7-én, Dunaszerdahelyen mutatja be Sokkal boldogabb című vadonatúj lemezét a Flash is Back zenekar. A lemez hanganyaga novemberben készült el. A legtöbb dalt Laternik Laci énekli, egy számot pedig, az Elmondom neked című dalt Zöld Pali, a banda billentyűse. Akusztikus és elektromos gitáron Viola Laci játszik, egyben ő a zenekar producere. Kulcsár Lali billentyűs és hangszerel.

Flash is Black
Fotó: Flash is Back

Az együttes története még 1992-ben kezdődött, jóval az internet korszaka előtt. Flash néven vált ismertté a formáció, saját dalaikkal gyorsan meghódították a közönséget, stúdiófelvételek készültek, de az átütő sikert az hozta meg, amikor többször is szerepeltek a tévében. 1993-ban Budapesten, a Pop-Pock fesztiválon szereztek országos ismertséget, ahol élvonalbeli magyar előadókkal léptek fel.

1996-ban több dalukkal újra képernyőre kerültek a Ki Mit Tud című műsorban, és ugyanabban az évben megjelent Ne legyen csata! című első albumuk. 2003-ig, amíg abba nem hagyták a koncertezést, töretlen volt a siker.

„Közel húsz év telt el. Aztán a világjárvány idején megint megkerestük egymást” – mondták a fiúk. „Úgy éreztük, most van szükség arra, hogy a zene erejével reményt, örömöt, az újrakezdés lehetőségét adjuk a közönségnek. Az új projektnek a Flash is Back nevet adtuk, és boldogan láttuk, hogy újra működik… Nagyon élveztük a munkát, végignevettük ezt az időszakot, ennyi év után, és a körülmények dacára életünk egyik legörömtelibb, leginspiratívabb időszakát éltük. Járvány van és háború a szomszédban. Most kell a remény. Nem véletlen, hogy az album a Sokkal boldogabb címet kapta. A korongon 12 dal szól. Üzenet a közönségnek”.

Idén, év elején az együttes felkereste a budapesti Y Sound Stúdiót, és elmondták, milyen elképzeléseik vannak.

„Vevők voltak az ötleteinkre és a zenénkre, azt mondták, szívesen dolgoznának velünk. Hamar megtaláltuk a közös hangot, és létrejött az a légkör, amelyben öröm az alkotás. Demko Matyi, a stúdió munkatársa több dalunkat hangszerelte, hibátlan stílusérzékkel és nagy odaadással dolgozott. Mivel élő albumot akartunk, szükség volt még két vendégzenészre, akik nemcsak a stúdióban, hanem később a koncerteken is együtt muzsikálnának velünk. Sümeghi Tamás dobos azonnal igent mondott, és Takács Roland „Kanócz”, az Ocho Macho zenekar és sok más formáció basszusgitárosa is csatlakozott hozzánk. Mivel azt akartuk, hogy az albumunk a Felvidékhez kötődjön, megkerestük Szabó Ádámot, és három dalunkat az ő galántai stúdiójában, a Gilában rögzítettük” – zárták a fiúk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.