2020. április 29., 07:48

Készülődés a Lehár Ferenc Emlékév komáromi eseményeire

Lehár Ferenc zeneszerző, operettkomponista, karmester születésének 150. évfordulóján, április 30-án szülővárosában, Komáromban a koronavírus-járvány ellenére elkezdődik a róla elnevezett emlékév programsorozata. Mivel a jelenlegi áldatlan helyzetben elmaradnak a nyilvános rendezvények, ezért az Egressy Béni Városi Művelődési Központ egy nívósnak ígérkező, online operettgálával ajándékozza meg a Mester tisztelőit. A Duna Menti Múzeum a tervezett Lehár-emlékkiállítás megnyitását őszre halasztja.

Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„Eredetileg április 30-ra egy nagyszabású nemzetközi gálaestet terveztünk a VMK-ba, ahol az élvonalbeli hazai művészeken kívül a budapesti Operettszínház és a Kolozsvári Magyar Opera szólistái is felléptek volna, sőt, az utóbbi teljes létszámú zenekara és egy profi tánckar is bemutatkozott volna. Ez a jubileumi esemény lett volna a Lehár Ferenc Emlékév hazai nyitórendezvénye. Bízunk abban, hogy őszig lecseng a koronavírus-járvány, s októberben vagy novemberben megtarthatjuk a gálát.”

A születésnapon azonban annak előzöngéjeként Lehár 150 címmel egy ingyenes, online operettgálával örvendeztetjük meg a Mester születésnapjáról megemlékezni akaró hallgatóságot. Mivel még tart a határzár, ezért az este hat órakor kezdődő műsorban hazai jeles előadók szerepelnek“

– mondta el portálunknak Lakatos Róbert brácsaművész, az Egressy Béni VMK igazgatója.

Azt is megtudtuk, hogy az intézmény Facebook-oldalán és YouTube csatornáján lesz követhető a közel egyórás összeállítás.

Készülődés a Lehár Ferenc Emlékév komáromi eseményeire
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„A csütörtöki műsorban nemcsak az örökzöld melódiákat tolmácsoljuk, hanem városunk neves szülöttének az életébe, érzelem- és gondolatvilágába is betekintést nyújtunk. Egyebek mellett elhangzik, hogy Lehárnak egész életében miért volt fontos Komárom és a saját magyarsága. Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművész olvassa majd fel a zeneszerző leveleinek egyes részleteit, Rák Viktória színművész lesz a műsorvezető. Becse Szabó Ilona operaénekes elénekli a csodás Lehár-műveket, miközben zongorán a gútai Nagy István fogja őt kísérni, s nem utolsó sorban a Beliczay Trióval is fellépünk, amelynek rajtam kívül Jozef Horváth és Rácz Csaba a tagjai“ - ecsetelte a gála részleteit.

Majd elárulta, hogy a VMK a születésnap reggelén indítja be a Lehár 150 elnevezésű honlapot, amelyen a világhírű alkotóval kapcsolatos információk, némely levelei, fotói, valamint a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversennyel kapcsolatos tudnivalók is olvashatók lesznek.

„Az új honlapon nyújtunk  tájékoztatást a december végéig tartó Lehár Ferenc Emlékév további komáromi rendezvényeiről is, amelyek megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagilag támogatja. Annak keretében minden hónapban tartanánk egy nívós rendezvényt. Tervezzük a komáromi származású, jelenleg németországi intézményekben szereplő Kristóf Réka operaénekes, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató 2017-es évi abszolút győztesének a dalestjét, továbbá Vásáry André férfi szoprán koncertjét. Egy záró hangverseny során pedig a „Lehár Énekverseny“ győztesei léphetnének fel. A járvány időtartamától függ, hogy mindebből majd mi valósulhat meg. Mindenképpen a nemzetközi gálaműsor élvez majd prioritást“ - zárta tájékoztatását az igazgató.

A Lehár Ferenc Polgári Társulás a születésnapon 16,30 órától szűkkörű koszorúzási ünnepséget tart a csapóhíd tövében álló Lehár-szobornál. Klemen Terézia elnök hangsúlyozta: a megemlékezés során szájmaszk viselése és az egymás közti két méteres távolság betartása kötelező.

Készülődés a Lehár Ferenc Emlékév komáromi eseményeire
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Csütörtöky József, a Duna Menti Múzeum igazgatója a Ma7.sk-val tudatta, hogy a tervezett Lehár-emlékkiállításuk megnyitóját a járvány miatt október 16-ra halasztják: „A kiállítás keretében az intézményünkben őrzött Lehár-művek kottáit és a Lehár Ferenc Polgári Társulás által összegyűjtött Lehár-ereklyéket is kiállítjuk. E társulással együtt pozsonyi és magyarországi színházaktól pedig pár olyan már nem használt kosztümöt szereztünk, amelyeket a szereplők az egyes Lehár-művekben viseltek, s azokat is közszemlére bocsátjuk“.

A kiállításhoz a Klemen Terézia és Margitay Zoltán által Lehár Ferenc életútjáról írt Az operettkirály című új könyv bemutatója párosul.

Lehár Ferenc 1870. április 30-án született Komáromban. Előadói pályafutását színházi hegedűsként kezdte, emellett egy katonazenekarban is játszott 1899-ig. Első zeneszerzői próbálkozásai kudarcba fulladtak, ezért átvette apja katona-karmesteri posztját, amelyet csak 1902-ben adott fel, amikor bemutatták első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely világsiker lett, és meghatározta további munkásságának fő irányvonalát. Az igazi elismerést azonban A víg özvegy (1905), a Luxemburg grófja és a Cigányszerelem (1910) hozta meg számára. Életének legnagyobb részét az osztrák fővárosban és rövid ideig Berlinben töltötte, itt mutatták be nagy sikerű operettjeit. A századeleji operett egyik legkiválóbb képviselője, műveiben magas igényű kompozíciós követelményekkel lépett fel, megújítva az akkor már sablonossá merevedett bécsi operett stílusát. Az ausztriai Bad Ischlben 1948. október 24-én álmában érte őt a halál, s az ottani családi kriptában helyezték örök nyugalomra.
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.