2019. június 1., 11:17

Június végén Kecsőben zenél az Omega

Tűzvihar című koncertturnéja egyik állomásaként 2019. június 28-án, pénteken Kecsőben ad koncertet az Omega. A fellépés részleteiről Kóbor János, a zenekar frontembere, a szervezők részéről Török Adrienn és Elemér, illetve Lőrincz Gyula, Kecső polgármestere adott tájékoztatást.

img_6590-jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Fotó: Fábián Gergő

Lőrincz Gyula, Kecső polgármestere elmondta, álmodni sem mertek arról, hogy egyszer ebben a kicsi, de gyönyörű faluban lép fel az Omega, amelynek zenéje generációkat szórakoztatott. A polgármester közölte, lelkesen készülnek az eseményre, amely véleménye szerint hatalmas élmény lesz. „Aki megtisztel minket jelenlétével azon a napon, június 28-án, az biztos, hogy azokat az emlékeket, élményeket soha el nem felejti”

Török Adrienn közölte, az Eló Koncert szervezőként minden tőle telhetőt elkövet, hogy minden rendben legyen. „Az Omega látványban, vizuális effektusokban nem fogja megrövidíteni a kecsői közönséget. Egészen biztosak lehetnek benne, hogy nagyszerű élmény lesz” – húzta alá. Hozzátette, mivel a turné a Tűzvihar címet viseli, így tábortűzre és tűzijátékra is számíthatnak, akik elmennek a koncertre.

Fotó:  Fábián Gergő

Kóbor János, az Omega frontembere hangsúlyozta, az együttes számára nincs különbség az egyes fellépések között, Kecsőben is ugyanolyan színvonalú koncert adnak majd, mint bárhol másutt. Elmondta, a Tűzvihar című program keretében eddig 10 koncert zajlott le, a bemutatott anyag pedig egyfajta Omega életműkoncert, egy válogatás, amelyben nem annyira a kezdeti évek dalai, hanem a későbbi, lendületesebb, progresszívebb alkotások kaptak helyet. Ugyanakkor mindenkit megnyugtatott, azért az emblematikus dalok is felcsendülnek majd, maga a koncert azonban „egy kicsit frissebb” lesz.

Fotó:  Fábián Gergő

„Ez azért volt számunkra fontos, mert mi magunk sem gondoltuk volna, hogy ebben a korban még zenélünk majd. (...) Az a csapat, ami ma színpadra tud állni, bármely Omega-korszak színvonalával felveszi a versenyt, talán a 70-es évek második felében volt ilyen egységes és erős a csapat” – mondta. Hozzáfűzte, Kecsőben minden az elvárásoknak megfelelő lesz, technikailag, a koncert anyagának összeállításában is. Emellett fáradtak sem lesznek, ugyanis a következő három hétben nincs fellépésük, ehelyett a készülő új nagylemez munkálatai folynak. 

Tehát június 28-án Kecsőbe várják a legendás zenekar rajongóit. Az est vendége Pál-Baláž Karmen és együttese lesz. További információk az Eló Koncert honlapján érhetők el.

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

Fotó:  Fábián Gergő

img_6590-jpg
Galéria
+10 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.