2020. május 29., 19:25

Június 4-én szóljon a Kézfogás, a nemzeti összetartozás himnusza világszerte!

A Nemzeti Összetartozás Napjára, 2020. június 4-ére a Kossuth-díjas, énekes, zenész, zeneszerző Szarka Tamás közös éneklésre hívja a világ magyarjait.

2019-ben ezen a napon 11-kor Budapesten a Kossuth téren több mint hétezer gyerek részvételével énekelte el Szarka Tamás a Kézfogást, a magyar összetartozás himnuszát. Ezzel egyidőben pedig a határainkon innen és túl több száz településen szólt a dal. A hagyományteremtő szándékkal indított rendezvényről készítettek egy összefoglaló kisfilmet, mely Szarka Tamás hivatalos YT csatornáján tekinthető meg: https://youtu.be/kzalcg5V4OY

Szarka Tamás Kézfogás című dala közös eléneklésével 2020. június 4-én ünnepeljük a magyar nemzet összetartozásának napját. A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartja össze, és ez egyben megmaradásuk záloga is. A külhoni magyarság megőrizte nyelvét, kultúráját, nemzetéhez való ragaszkodását.

Az idei évben még nagyobb szükség van arra, hogy egymástól távol is képesek legyünk kifejezni a bennünk élő nemzeti közösséget. Merítsünk erőt a dalból, mely mindannyiunk lelkében időről-időre felcsendül! Természetesen az idei évben is várunk felvételeket mindazoktól, akik valamilyen módon meg tudják valósítani.

Idén elsősorban családok, baráti társaságok, kis közösségek, egyének jelentkezését várjuk nagy szeretettel.

A felhívás megtalálható itt: https://kezfogas.eu/

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.