2021. augusztus 30., 17:01

Jubileumi 5. Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny új relikviákkal és díjakkal

A komáromi székhelyű Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás szeptember 5-én rendezi meg az 5. Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny középdöntőjét és gálaműsorral egybekötött döntőjét az érsekújvári kultúrházban. A jubileumi esemény fővédnöke a házigazda város, anyagi támogatója a Kisebbségi Kulturális Alap, a Rotary és a Nyitra Megyei Önkormányzat, egyik partnere pedig a Ma7 médiacsalád.

Klemen Terézia főszervező Turi Török Tibor szobrásszal a Házy Erzsébet-mellszobor átvételekor
Klemen Terézia főszervező Turi Török Tibor szobrásszal a Házy Erzsébet-mellszobor átvételekor
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

„A koronavírus-járvány miatt 2020 helyett idén jubilálunk: előbb egy tavaszi időpontra időzítettük az 5. Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny megrendezését. Miután a pandémia a tavalyi után ezen tervünket is meghiúsította, ezért szeptember 5-én, vasárnap 16 órától az érsekújvári kultúrházban – immár személyes jelenléttel, zenekari kísérettel valósulhat meg a gálaműsorral egybekötött döntő. Az előválogatóra online formában került sor úgy, hogy a nevezőknek e versenyre készített, legfeljebb egy hónapos videót kellett feltölteniük a megadott oldalra. A középdöntő vasárnap délelőtt a döntő helyszínén lesz – Klein Ottokár helyi polgármester, operaénekes és Érsekújvár város fővédnökségével“ -- tájékoztatta portálunkat Klemen Terézia főszervező, a Szlovákiai Civil Becsületrend alapító elnöke.

Leszögezte, mivel az Érsekújvári járás éppen narancssárga járványügyi besorolásban van, ezért a hozzávetőleg 400 ülőhellyel rendelkező kultúrház csak 25 százalékig lehet tele, ami száz nézőt jelent.

Opera-, operett- és musical - kategóriába augusztus 1-ig jelentkezhettek a 16 évnél idősebb érdeklődők, akik a videójukat 25-ig küldhették be. Nemek szerint idén sem választották szét az egyes kategóriákat, mert az előző években sokkal több női versenyző jelentkezett, mint férfi. Örvendetes, hogy újabban több fiatal férfi is benevezett. Bármilyen nyelven lehet énekelni. Bár nem szabták meg feltételként a zeneművészeti egyetemi végzettség létét, ám a jelentkezők általában már rendelkeznek konzervatóriumi vagy magántanár által biztosított előképzettséggel.

Azt is megtudtuk, hogy e verseny iránt korábban még sosem volt olyan nagy érdeklődés, mint idén: „Összesen 72-en jelentkeztek a megmérettetésre, köztük zömében magyarországi és szlovák, illetve erdélyi magyar énekesek, valamint osztrákok, újdonságként pedig bolgárok is. Sajnos, felvidéki magyar előadók most nincsenek köztük. Miután megtudták, hogy online elődöntőt kell tartanunk, a létszámuk 56-ra csökkent, ami még mindig nagyon szép számot jelent. Ráadásul a legnehezebbnek számító opera-kategóriába neveztek a legtöbben, 33-an, s az előadásukban európai nívójú produkciókat hallhatott a zsűri. Nem túlzás azt állítani, hogy akár 11-en is lehetnének I. helyezettek, ezért nagyon nehéz döntéshelyzetben leszünk. Továbbá 15-en az operett, 8-an pedig a musical-kategóriában szálltak ringbe. A nevezési díjuk fejenként és műfajonként 50 euró vagy 17 ezer forint volt”.

Házy Erzsébetet a ´60-as években világviszonylatban a legnagyobb énekestehetségek közé sorolták.
Házy Erzsébetet a ´60-as években világviszonylatban a legnagyobb énekestehetségek közé sorolták.
Fotó:  Facebook

Hagyományosan Klein Ottokár operaénekes, Érsekújvár polgármestere az újabb jeles szakemberekkel kiegészült, nyolctagú, rangos zsűri elnöke. Annak további tagjai: Szinetár Miklós Kossuth- díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színházi, opera-, tévé- és filmrendezõ, valamint Mgr. art. Šimon Svitok operaénekes, rendező és dramaturg, a Besztercebányai Állami Operaház művészeti vezetője, illetve dr. Vadász Dániel producer – előadóművész, az Operettissima és a Coopera alapító ügyvezető igazgatója, a Budavári Palotakoncertek egyik ötletgazdája, a Salute to Vienna - a világ legnagyobb újévi szimultán koncertsorozatának művészeti tanácsadója, társproducere és new business igazgatója. A bíráló bizottságban helyet kapott még: Clementis Tamás, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Bartók -, Pásztory- és Melis- díjas bariton, illetve Farkas Pál karmester – igazgató, Nagy Ibolya operett-primadonna és Klemen Terézia.

Jó hír, hogy újabbakkal egészültek ki a már megszokott díjak: „E versenyben nem csak a pénzjutalom (400, 250 és 200 euró kategóriánként) lehet vonzó, hanem az is, hogy a helyezettek neve bekerül a szakmai köztudatba, és segítheti az érvényesülésüket. A helyezetteknek különböző helyszíneken, az egyiküknek immár Rómában, a szlovák nagykövetségen is fellépési lehetőséget biztosítunk. Szeptember 11-én a Szlovák Rádió székházában ismét elkészítik az összes díjazott koncert-felvételét, amit a Pátria Rádió Szilveszterkor kíván sugározni. A pozsonyi Magyar Kulturális Intézet is több győztes számára biztosít fellépési lehetőséget. A 32 tagú Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kíséretével (vezényel: Farkas Pál karnagy) megrendezendő gálaműsorról vélhetően televíziós felvétel is készül, ami ugyancsak a hírüket kelti. Somorján pedig január 15-én rendeznénk meg a hagyományos új évi koncertünket. A folytatás a pandémiától függ...“.

A főszervező a Rákóczi, majd a Kossuth Szövetség aranydiplomájával kitüntetett, egyben Pro Cultura Keszthely-díjas Turi Török Tibor, keszthelyi szobrászt kérte fel Házy Erzsébet mellszobrának az elkészítésére, s a komáromi Hunyadi János-szobra avatóünnepségére magával hozta a kész alkotást. Az majd a pozsonyi Csemadok-székházba kerül, ahol egy Házy Erzsébet-emléksarkot alakítanak ki. A szobor másolatával pedig a fődíjas versenyzőt ajándékozzák meg.

Turi Török Tibor keszthelyi szobrász Klemen Teréziának Komáromban adta át a Házy Erzsébet-mellszobrot.
Turi Török Tibor keszthelyi szobrász Klemen Teréziának Komáromban adta át a Házy Erzsébet-mellszobrot.
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

„Miután Clementis Tamás operaénekes a Magyar Operaháztól megvásárolta, az eredeti terv alapján restauráltatta, majd a társulásunknak ajándékozta Házy Erzsébet eredeti, Márk Tivadar által tervezett Manon Lescaut-jelmezét, az a vasárnapi gálaműsor alatt megtekinthető lesz Érsekújvárban. Az ajándékozó közeli kapcsolatban állt a jelmeztervezővel, akitől sokat tanult, és fontosnak tartotta azt, hogy az utókor számára megmentse a magyar operatörténelem e szimbólumát. Házy Erzsébet az adott opera II. felvonásának első jelenetét, az ékszer-áriát e jelmezben énekelte az egész pályafutása alatt, s abban a neve is megtalálható. Az idei döntő után ez az egyedi relikvia is a pozsonyi Csemadok-emléksarokba kerül” – fejtette ki végül Klemen Terézia.

A versenyről további részletek a www.szcb-hazyerzsebet-enekverseny.eu/ oldalon olvashatók.

A méltatlanul elfelejtett, pozsonyi születésű Házy Erzsébet (1929. IX. 30., Pozsony – 1982. XI. 24., Budapest), Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas lírai szoprán operaénekest és színművészt a ´60-as években világviszonylatban a legnagyobb énekestehetségek közé sorolták. A tízévesen családjával együtt kényszerből Magyarországra áttelepülő Erzsébet évente több ausztriai, valamint olasz-, orosz- és németországi, illetve angliai előadásban is játszott. Emlékét ez a nemzetközi énekverseny is méltóképpen őrzi.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.