Jubilál a Concordia Vegyes Kar

Komáromban már a 19. század közepétől működtek egyházi és világi kórusok. Ön ennek az örökségnek a továbbvitelén túl más célt is kitűzött a Concordia Vegyes Kar 1980-as megalapításakor?

Az énekkar az emberi önazonosság megismerésének az egyik legjobb iskolája. A ’80-as évek felvidéki embere még közösségben gondolkodott, őrizve anyanyelvét, népzenéjét, népszínházát, nem elszakadva az anyaországtól. A komáromi kórus alapításának célja egyértelmű volt: a magyar kórusmuzsika vállalása az érték és a hűség mentén, amelyben sok ember egy akarattal dönt. Politika ez, de nem furfang, huncutság, hanem egy irány, amelyre akkor Komáromban volt lehetőség.

Milyen intézmény, szervezet állt az ügy mellé akkor, hogy a város zenei életében ismét méltó helye legyen a kórusmuzsikának? Az alapító tagok milyen korosztályból, társadalmi rétegből érkeztek?

Akkoriban Komárom értelmiségi rétege megmozdult, és a magáénak érezte ezt az ügyet. Egyetlen lehetőségként adódott, hogy a Csemadok komáromi alapszervezetének az égisze alatt alakuljon meg a kórus. 1980. május 26-án a zeneiskola régi épületében kezdődött az érdemi munkánk. A magyar oktatási intézmények pedagógusai alkották a tagok zömét, hozzájuk mérnökök, történészek, diákok is csatlakoztak. A zeneiskola azóta is az énekkar otthona, ahol a mindenkori vezetők nagylelkű támogatását élvezzük. Majd a Városi Művelődési Központ is csatlakozott a támogatókhoz, biztosítva a zavartalan működésünket. Jelenleg a Concordia Chorus Polgári Társulás segíti vegyes karunk tevékenységét.

Ön karnagyként a szocializmus éveiben a pártházban is „vendégeskedett”. A hatalom kifogásolta, hogy miközben egyre magasabb színvonalon terjesztették a kórusirodalom világi műveit, főleg a magyar kórusmuzsikát, repertoárjukban az egyházi műveknek is helyet adtak. Vagy mást is felróttak?

Az Egyetértés, majd 1990-től a Concordia Vegyes Kar nevet viselő kórusunk az első évtizedben „kitüntető” figyelemben részesült. A kommunizmus éveiben műsorpolitikánk sokszor nem egyezett a hatalom mindenre kiterjedő elvárásaival. Az illetékes elvtársak a magyar nyelvű kórusműveket gyakran bekérették, nehogy a magyarországi szerepléseink során sérüljön az internacionalizmus szellemisége. A Duna Menti Múzeum falán függő Bartók-emléktábla elhelyezését 1981-ben, a zeneszerző halálának 100. évfordulója kapcsán kórusunk kezdeményezte, de akkor azt a járási önkényurak elutasították. Ezért csak 1990-ben sikerült leleplezni az emléktáblát. Amikor 1988-ban a helyi református templom építésének 200. évfordulója alkalmából Händel Messiás című oratóriumából elénekeltük a Halleluját, minden pedagógus tagunk megrovásban részesült. Az egyházi művek főleg templombeli éneklése akkoriban főbenjáró bűnnek számított.

A rendszerváltás után, 1990-ben II. János Pál pápa pozsonyi reptéren celebrált szentmiséjén, 1991-ben pedig a budapesti Hősök terén már felszabadult légkörben dalolhattak. Az is lehetővé vált, hogy a galántai Kodály Napok többszörös aranykoszorús kórusaként nemzetközi versenyeken, Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, Olaszországban, Ausztriában is szerepeljenek.

Valóban, a vegyes karunk 1990 óta egyedül, később társulva a Komáromi Kamarazenekarral és más zenekarokkal, bejárta a Felvidéket, Magyarországot s az ausztriai, csehországi magyar közösségek központjait. Hosszú lenne felsorolni, hány belföldi és külhoni templomban énekeltünk, hány kórusversenyen szerepeltünk kimagasló eredménnyel. A háromévente megrendezett galántai Kodály Napok varázsa egyedül-álló, hiszen a Concordia is a Kodály-örökséget vallja a magáénak. A Mester szellemisége ott lebeg a mátyusföldi, csallóközi, zoboralji tájak fölött, ebben kell megfürödnie minden magyarnak, főleg minden kórusnak!

2000-ben az Egyesült Államokban is részt vettek hangversenykörúton, többek közt Washingtonban, New Yorkban, Clevelandben is nagy sikert arattak. Kinek köszönhették a meghívást? Milyen élményekkel gazdagodtak, és melyik volt a legemlékezetesebb?

Az akkor 20 éves énekkarunkat a Jóisten születésnapi ajándékul háromhetes amerikai hangversenykörúttal jutalmazta meg. A turnét az Amerikai Református Lelkészegyesület megbízásából, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nevében Erdélyi Géza püspök úr szervezte. Hatalmas erőpróbát, kihívást jelentett az ottani 18 fellépésünk, ám sikerült bizonyítani a képességeinket. Kiemelném az ottani magyar családok irántunk megnyilvánuló határtalan szeretetét, ma is meglevő barátságok szövődtek köztünk. Feledhetetlen élményt jelentett a New York-i március 15-i ünnepség, amikor három helyszínen léptünk fel, s mindenütt magyaros vendégszeretetben részesültünk. Magyar népdalt énekeltünk a Szabadság-szobor lépcsőin haladva, a Niagaránál, a clevelandi Kossuth- és Ady-szobornál. Az Úristen megáldotta ezt az utat, nyilatkozta a turnénkról Erdélyi püspök úr a Komáromi Lapoknak.

2010 óta három hanghordozójuk jelent meg. Az utóbbi kettővel a 150 éves Komáromi Dalegyletről (2013) és Kodály Zoltán halálának 50. évfordulójáról (2017) emlékeztek meg. Az idei jubileumuk alkalmából terveznek-e új lemez- vagy emlékkönyvkiadást, gálakoncertet?

A május 16-ra tervezett ünnepi hangversenyünkre remélhetőleg a járvány elmúltával, ősszel sor kerül, s megmutathatjuk, hogy tájainkon is él még a magyar dal. Az Egressy Béni VMK-ban énekel majd együtt a Felvidék legnagyobb alkalmi kórusa, amelyet a város gyermek-, leány-, női és vegyes karjai alkotnak. A 40-es szám többször szerepel a Bibliában. Az abban leírt 40 éves vándorlás kapcsán megjegyezném, hogy az énekkarunk is ezen a vándorúton haladt. Készül a jubileumi kiadványunk, amelyben dióhéjban felelevenítjük a jelentős eseményeket, emléket állítunk a régi kórustársaknak, példát mutatunk a jelenlegi tagoknak, és biztatjuk a még kétkedőket. Bartók Bélát idézve, kórusban énekelni örömforrás, s akiket e forrás elér, „a szájuk többé nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból”.  

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/28. számában.