2013. március 3., 08:00

Jön az önjáró autó

LONDON. Az Oxfordi Egyetem kutatói önjáró autót terveztek, melynek a felhasználói felülete az Apple táblagépe, az iPad lett.

Az Oxford Egyetem kutatói egy olyan eljárást fejlesztett ki, mely nem nélkülözi az emberi jelenlétet az autóból, sőt, vezetni kell az autót, de ha nyugalmasabb a környék, akkor átkapcsolhatunk robotpilótára (például egy dugóban araszolgatáskor). Ehhez segítségként egy 3D-s lézeres leképező rendszert használnak, mely az iPad-del karöltve villámgyorsan feltérképezi a körülöttünk zajló eseményeket.

Paul Newman, az Oxford University professzorának elmondása szerint a rendszer tanulékony, ugyanis a városok nem változnak meg gyökeresen rövidtávon, így a robotizált járművek egy idő után felismerik az ismerős struktúrákat és azt is észreveszik, ha ismert útvonalon megyünk. Így például egy idő után a hazaúton felajánlhatja a rendszer, hogy hazavisz minket a szokott útvonalon- írja a Magyar Nemzet.

A visszajelző rendszerhez egy iPad lett beépítve a Leaf-be, mely a műszerfal közepén kapott helyet. Ha az automata pilótát aktiváltuk, akkor az autó navigációs rendszere átvált egy beépített számítógéprendszerbe mely a kocsiba telepített lézereket és kamerákat használja „látásra”. Az iPad-en keresztül kommunikálhatunk a rendszer lelkével, amit egy fékezéssel is felfüggeszthetünk.

Miközben a technológia még messze van a hétköznapi használattól, a csapat továbbra is teszteli az iPad-es vezetési rendszert az Oxford melletti Begbroke Science Park-ban. Newman professzor egy olyan rendszer létrehozásáról álmodik, ami nagyjából 100 fontba kerül majd, a jelenlegi prototípus azonban mintegy 5000 fontba kerül.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.