2011. május 14., 22:59

Jól sikerült Wolf Kati döntős előadása

DUSSELDORF. Ötödikként lépett színpadra Magyarország képviseletében Wolf Kati az 56. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. Most már a 43 országból érkező pontokon, azaz az egyes szakmai zsűrik és a milliónyi szavazat összességén múlik, sikerül-e Bayer Friderika 4. helyezését 1994-ből túlszárnyalni.

A keddi első elődöntő óta eltelt néhány napban sorra mentek a találgatások, ki, mit, hogyan és merre, milyen a konkurencia, milyen volt Kati, mik a magyar esélyek?

Csupa kérdés, találgatás, szakmailag megalapozott, vagy éppen szívbéli, megérzésen alapuló vélemények csaptak össze az európai éterben. A több országban végzett felmérések alapján az egyik főesélyesnek kikiáltott magyar énekesnőt az elmúlt napokban rengeteg támadás érte. Kati saját bevallása szerint az elődöntőben még izgult.

Mostanra viszont láthatóan is eloszlott az izgalom, mert a korábbinál sokkal erősebb előadást nyújtott. A vokalisták sajnos inkább rontó tényezői voltak a produkciónak, ami Kati színpadi jelenlétének, szárnyaló hangjának köszönhetően viszont így is bőven beindította a megállíthatatlan gépezetet.

Röviddel 23 óra után lezárult a szavazás. Elterjedt vélemény, hogy Magyarország, Svédország, Olaszország, Németország, Ausztria, Azerbajdzsán és Szlovénia előkelő helyeken végezhet.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.