John Mayall halálára
Az újítók, iskolateremtők, kulturális műhelyek vezetői általában túl korán érkeznek a művészet világába ahhoz, hogy világszinten ismertek legyenek, azonban műhelyeik gyakran sok világsztárt „kitermelnek”.
Nincs ez másképp a zene, s jelen esetben a blues esetében sem. John Mayall énekes-gitáros-billentyűs-szájharmonikást a brit blues mozgalom atyjának, Alexis Korner és a korán elhunyt Cyril Davies mellett a mozgalom egyik űttörőjének nevezik, zenekara a Blueasbreakers pedig sok későbbi világhíresség bölcsőjéül szolgált. A sikeres muzsikusok és a szakma gyakran hivatkozik rá, de ahogy ő is említette, Grammy-díjat nem kapott és sosem írt róla a Rolling Stone. Lehet, örök tüske maradt benne amiatt, hogy nem lett világhírű, de a szép kort megélt bluesman így legalább megmaradhatott underground hősnek és hitelesnek. Jelentőségét és hatását csak úgy érthetjük meg, ha dióhéjban az egész brit blues mozgalom létrejöttét és virágzását bemutatjuk; így utazzunk egy kicsit térben és időben.
Angliában vagyunk, több mint 60 évvel ezelőtt. Cyril Davies és Alexis Korner már megnyitotta a londoni Blues and Barrelhouse klubot. Sorra érkeznek a szigetországba az amerikai színes bőrű bluesmanek: John Lee Hooker, Sonny Boy Williamson, Champion Jack Dupree, Otis Spann, Memphis Slim, Curtis Jones, Big Bill Broonzy, Sony Terry, Brownie McGhee és persze Muddy Waters. Muddy Waters angliai koncertkörútja igen nagy hatással volt a brit rhythm and blues fejlődésére. A chicagói mester elektromos erősítéssel játszott, ami újdonságnak számított. Amikor Davisék is követték Muddy Waters példáját, és erősítőket vittek le a klubokba, a hagyományos dzsesszrajongók ellenszenvével nap mint nap meg kellett küzdeniük. Így hát 1962 márciusában újabb klubot nyitottak Ealing Rhythm And Blues Club néven. Itt frissen alakított együttesük, a Blues Incorporated játszott, melyben Art Wood énekelt, Davis szájharmonikázott és énekelt, Korner gitározott, Keith Scott játszott zongorán, Andy Hoogenboom bőgőn és Charlie Watts dobolt. Igen, ez az a Charlie, aki alig pár hónap múlva már a Rolling Stonesban püfölte a bőröket. Helyére az ugyancsak „nem piskóta” dobos, Ginger Baker került, aki később a Cream dobosaként szerzett magának hírnevet. A Blues Incorporatedbe ´62 nyarán Davis és Korner kivételével minden posztra új zenész került. A klubban sok más muzsikus is megfordult, akik olykor be-beszálltak egy kis örömzenélésre. Az énekesek közül például többször felbukkant itt Paul Jones, Paul Williams és egy bizonyos Mick Jagger nevezetű fickó. A gitárosok közül pedig Brian Jones és Keith Richard. (Hohó, lassan összeáll a Rolling Stones!) A zenekarból ´62 őszén szakmai nézeteltérésekre hivatkozva Davis is kiszáll, majd megalakítja saját zenekarát, Rhythm And Blues All Stars néven.
1962 végére a brit rhythm and blues négy stílusa jött létre:
1) A Korner vezette Blues Incorporated fúvósok alkalmazásával dzsesszes hangzást kívánt elérni.
2) A Davis féle Rhythm And Blues All Stars Muddy Waters stílusát és hangzását követte.
3) A Rolling Stones Chuck Berry és Bo Diddley rock and rolljához közel álló rhythm and blues zenét játszott.
4) A Georgie Fame and the Blue Fames James Browntól kezdve Mose Allisonon keresztül a ska zenéig az amerikai és a nyugat-indiai stílusok keverékét játszotta.
A később alakult zenekarok legtöbbje e négy stílus valamelyikének követője lett. A brit rhythm and blues a beat-mozgalommal egy időben fejlődött ki. Bár a beat nagyobb tömegeket mozgatott meg, a rhythm and blues erősebb alapnak bizonyult a rockzene fejlődése szempontjából. A british blues boom vagyis a brit blues robbanása 1965 és ´68 között következett be. A blues iránti érdeklődés fokozódását mutatta a közönség részéről az a tény is, hogy a Melody Maker hetilaphoz érkezett minden öt levélből kettő közvetlenül vagy közvetetten a blues-zal foglalkozott. Ebben az időben nagyon sok blues zenekar alakult, amelyek ugyan nem váltották meg a világot, viszont mindenképpen megérdemlik, hogy megemlítsük őket. Íme a lista: Climax Blues Band, Black Cat Bones, Canned Heat, The Bakerloo Blues Line, Groundhogs, Brunning Sunflower Blues Band, John Dummer Blues Band, Aynsley Dunbar Retaliation, Jellybread, Doctor K´s Blues Band, Shakey Vic Blues Band.
Az énekes, billentyűs, szájharmonikás és gitáros John Mayall 1933-ban született Manchesterben. Dzsesszgitáros apja hatalmas dzsesszlemez gyűjtemény birtokosa volt, s ennek hatására John már tizenévesen zongorázni kezdett és gitárt fogott a kezébe. Akkor azonban még nem gondolt az aktív zenélésre. 1959-ben a manchesteri művészeti főiskolán tipográfus és grafikus diplomát szerzett, későbbi lemezei közül többnek ő tervezte a borítóját. A főiskolás évek alatt szervezte első zenekarát, a Powerhouse Fourt, majd 1962-ben megalakította a Blues Syndicate nevű zenekart. Alexis Korner tanácsára Londonba költözött, ahol 1963 januárjában megalapította híres együttesét, a Bluesbrakers-t. A következő évben a Decca lemezkiadó gondozásában a zenekar első kislemeze is megjelent, Crawling Up A Hill címmel.
A Bluesbrakers valóságos átjáróház volt, csak Mayall számított állandó tagnak. Talán azért, mert annyi kiváló muzsikus, annyi hatalmas egyéniség fordult meg a zenekarban, s ezek a zenészek természetesen a saját koncepcióikat is szerették volna megvalósítani, de mégiscsak Mayall volt az alapító és a gyakran keménykezű főnök, így a többieknek menniük kellett vagy saját maguktól mentek el. A zenekarvezető muzsikusainak a kihágásait sem nagyon tűrte, és ha az italozás vagy a drogozás a zenei színvonal rovására ment, a renitens zenekari tag már repült is a bandából.
A gitárosok közül olyan hírességek pályája indult a csapatban, mint Eric Clapton, Mick Taylor, Peter Green, a basszusgitárosok közül Andy Fraser, John McVie, Jack Bruce, a dobosok közül Jon Hiseman, Mick Fleetwood, Keef Hartley és Aynsley Dunbar, továbbá Dick Heckstall-Smith szaxofonos lett közismert muzsikus. Tehát a Colosseum, a Fleetwood Mac és a Cream együttesek magja azelőtt a Bluesbrakersben tevékenykedett. Angliai koncertkörútjukon Mayall kísérte John Lee Hookert, Sonny Boy Williamsont, továbbá Champion Jack Dupree-vel, Paul Butterfielddel és Eddie Boyddal készített lemezfelvételeket.
Mayall nemcsak zenéjével, hanem dalszövegeivel is „európaibbá” szerette volna formálni a stílust az öreg kontinensen. Az egyedi mondanivaló híve volt. Bluesaiban saját élményeit, életének érdekesebb mozzanatait fogalmazta meg. Nem szerette, ha egy európai fehér bluesmannek az összes nótája arról szólt, hogy mennyire pocsékul érzi magát Chicago nyomornegyedében vagy hogy a texasi gyapotföldről hazatérvén már nem várja az asszony. Mayall 1968 után Amerikába költözött, majd szólópályára lépett és akusztikus bluest kezdett játszani, 1972-től kezdve pedig dzsesszes hangzással kísérletezett. Tíz évre rá újraindította a Bluesbrakerst, ami a közelmúltig működött. (1997-ben Pozsonyban koncertezett, 2019-ben, 76 évesen még a budapesti Akváriumban is fellépett.) Legyen neki könnyű a föld.
Hozzászólások
Köszönöm ezt a cikket, Lacza úr! Nem tudtam, hogy Mayall csak most hunyt el, és a bio is értékes.