2020. augusztus 8., 11:32

Ipolyságon szólt a csodazongora

2020. augusztus 7-én az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében adott koncertet a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, Bogányi Gergely.

Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Sárvári Géza Zsolt

A váci születésű művész 2008 és 2010 után harmadik alkalommal látogatott el az Ipoly menti városba, s ezúttal a saját elképzelései szerint elkészült csodazongorát, az ún. Bogányi-zongorát is magával hozta, valódi zenei élményt nyújtva a zsinagógában és annak udvarán összegyűlt érdeklődők számára.

Bogányi Gergely mindössze a tizedik életévében járt, amikor felvételt nyert a Zeneakadémia előképző, a különleges tehetségek számára fenntartott osztályába. Azóta fellépett a világ leghíresebb koncerttermeiben; ezúttal pedig az ipolysági Menora Saag Centrum Artis színpadán tűnt fel.

Mint a művész honlapján található önéletrajzából kitűnik, a zongorairodalom jelentős része szerepel a repertoárján, köztük Mozart-versenyművekkel, Rachmaninov cselló-zongora szonátáival, Liszt teljes hegedű-zongora termésével és természetesen Chopin-zongoraművekkel. Ezek közül jó néhány el is hangzott a sági hangverseny során, a keringők és mazurkák mellett a hangsúlyt leginkább az utóbb említett lengyel zongoravirtuóz egy-egy etűdjére és noktürnjére helyezve.

Mivel a zenekedvelők a járványhelyzet miatt foganatosított intézkedések okán csak korlátozott számban tartózkodhattak a Menora Saag Centrum Artis épületében, a hangversenyt úgy hangosították ki, hogy a zsinagóga udvarán tartózkodó érdeklődők is élvezhessék azt.

Bogányi Gergely 2020. szeptember 5-én a váci Madách Imre Művelődési Központ színháztermében is hallható lesz; akkor a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar Mozart-estjén lép majd színre.

A teljesen egyedi formájú és felépítésű, új típusú hangversenyzongora kialakítása során megreformálták a zongora lelkének is nevezett hangzófeneket, amit fa helyett karbonkompozitból készítettek el. A hangszer felfelé, de lefelé is szól: a lábaknak ugyanis akusztikus funkciójuk is van, hangvetőként a publikum felé terelik azt a hangmennyiséget, ami lefelé egyébként „elveszne”. A hagyományos három láb helyett alkalmazott kétlábas struktúra ugyanakkor futurisztikus külsőt kölcsönöz a hangszernek.
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.