2012. szeptember 3., 10:52

Illés-koncert Szörényiék nélkül

BUDAPEST. Szeptember 22-én a Sportarénában emlékeznek meg az öt éve elhunyt Illés Lajosról. Az Illés-zenekar még élő tagjai – Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János - azonban nem lesznek ott.
Hetven éve született, öt éve halt meg Illés Lajos, aki nevét adta a magyar rocktörténelem egyik legfontosabb zenekarának, és később is maradandót alkotott - a magyar népzene és protestáns zeneiség ötvözetére épülő - színpadi és filmzenei szerzeményeivel. A Kossuth-díjas billentyűs-zeneszerző családja a kettős évfordulóra nagyszabású koncerttel emlékezik. A fellépők: Varga Miklós, Kalapács József, Szabó Előd, Szakcsi Lakatos Béla, Homonyik Sándor, a Benkó Dixiland Band, Szvorák Katalin, Bergendy Fivérek, Tolcsvay Béla, Malek Andrea, Filep Anita, Janicsák Veca, Kocsis Tibor, Bolyki Brothers, Sántha Zsuzsa, Bodor Emese, Role Zenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Á'La C'art Kórus.

A fenti névsorból azonban beszédesen hiányzik három név: az egykori Illés-zenekar még élő három tagja, azaz Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János. A rajongók szerint elképzelhetetlen egy Illés-emlékkoncert a hatvanas években rocktörténetet író zenekar tagjai, illetve az együtteshez szorosan kötődő Koncz Zsuzsa nélkül.

Szörényiék távolmaradásának valódi oka az évek során elmérgesedett viszony lehetett - írja a Hir24.hu. „Amióta Lajos meghalt, az özvegye valósággal tombol. Meg akarja fordítani a történelem kerekét, azt akarja elhitetni, hogy mi csak másodosztályú szereplők voltunk az Illés-zenekar életében. A 2010-es Hattyúdal című koncertem szervezésének háromnegyed éve alatt átkok és rosszindulat özöne zúdult rám. A harmadik részben szerettük volna az Illés-dalokat úgy megidézni, hogy mi hárman élőben játszunk a színpadon, míg az elhunyt Lajos és Pásztory Zoli felvételről, kivetítőn „csatlakozott" volna. Ám ezt Illés özvegye nem engedte, ügyvédi levelekben szólított fel, hogy tartózkodjak Lajos nevének, arcmásának mindenféle felhasználásától, nehogy már így akarjak reklámhoz, előnyökhöz jutni” – fakadt ki Szörényi a Blikknek júniusban.

Ettől még a Szörényi testvérpár és Bródy is vállalta volna a fellépést az emlékkoncerten, de a felkérés stílusa végképp felbőszítette őket. „Ha az özvegy tisztességgel állt volna hozzá, ha mondjuk megkér, hogy üljünk le egy kávéra, és beszéljük meg, hogy lehetne méltón megemlékezni Lajosról, egészen más lenne a helyzet. De ő szándéknyilatkozatot akart, hogy nincs más fellépésünk szeptemberben, és már azt is kikötötte, melyik dalokat nem énekelhetjük, mert már másnak adta őket, olyanoknak, akiknek soha nem volt kapcsolata Lajossal” – mondta Szörényi.

„Ha Levente és Szabolcs nem vesz részt ebben, akkor én sem leszek ott” – mondta Bródy János, aki hozzátette, Illés Lajos emlékét élete végéig őrzi, hiszen ha ő annak idején nem veszi be a zenekarba, most biztosan nem lenne ott, ahol van. Egyébként a jelenleg Norvégiában tartózkodó Bródy szeptemberben fellép a Magyar Dal Napján, tehát már csak ezért sem tudná teljesíteni az özvegy feltételeit.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.