Huszonöt éve vérzik Rómeó
A somorjai Rómeó Vérzik zenekar története egészen 1995 nyaráig nyúlik vissza, amikor két testvér dalokat kezdett írni. Azóta sok minden történt, tagok jöttek-mentek, nemcsak itthon, külföldön is sikert arattak, sőt még Amerikába is eljutott a hírük. Na és maga a zenekar is. Az elmúlt huszonöt évről beszélgettünk a banda alapító tagjával és énekesével, Kovács Koppánnyal.
Hogyan jellemeznéd az elmúlt 25 évet?
Nagyon gyorsan eltelt. Amikor elkezdtünk zenélni, ugyanúgy indultunk, mint más garázszenekarok: meg akartuk váltani a világot. Ez a mai napig így van. Egyetlen cél lebegett előttünk, hogy minél több helyen felléphessünk, és minél többet tudjunk koncertezni. Csak a szerencsének köszönhető, hogy a zenekar kibírt huszonöt évet (nevet). Nálunk is történtek tagcserék, régi arcok mentek, újak jöttek, de mindig azon munkálkodunk, hogy jobbat és újabbat alkossunk. A ’90-es évek végén az volt a legnagyobb vágyunk, hogy betörjünk Magyarországra. Ezért minden követ képesek voltunk megmozgatni. Az egyik barátunk (sajnos már nincs az élők sorában) 120-as Škodájával végigjárta a magyarországi motorosklubokat, hogy beszervezzen minket koncertezni. Folyamatosan másoltuk a lemezeinket, és osztogattuk őket, hogy megismerjenek bennünket. Lassan, de biztosan beindult a dolog, kaptuk a jobbnál jobb felkéréseket. Mind a mai napig hatalmas kalandként éljük meg a koncertjeinket.
Van olyan ember a bandában, aki megmondja a tutit, vagy inkább a kompromisszumos megoldásokat kedvelitek?
Szerintem igyekszünk a közös megegyezésre törekedni, tehát mindent megbeszélünk. Igaz, minden bizonnyal én vagyok az erősebb kutya a zenekarban, de kell olyan ember, aki, ha gond van, megoldja a problémákat. Soha nem vallottam azt, hogy a demokrácia működik egy zenekarban, mindig kell valaki, aki a hátán viszi a produkciót.
Milyen újításokat hoztatok a 25 év alatt, illetve miben érzitek magatokat különlegesnek?
Talán elmondhatom, hogy a szlovákiai magyar rockzenekarok közül a ’90-es évek végén és a kétezres évek elején mi kezdtünk el turnékat szervezni itt, a Felvidéken. Előfordult, hogy kisebb rockklubokban tartott koncert után a biliárdasztalon aludtunk, vagy összetolt fotelekben szundikáltunk. Előttünk akkor még senki nem taposta ki ezt az utat. Nem volt turnéállomásokkal kirakott térkép sem, mint manapság. Tehát ezt mi kezdtük el, Pozsonytól Nagykaposig jártuk a városokat, falvakat, és koncerteztünk. A 2000-es években sikerült elindítani a Rómeó Vérzik-tábort is. Ez is újításnak számított. Mi hívtuk el a táborba a legnagyobb rockzenekarokat. Később fokozatosan megalakultak a kisebb-nagyobb fesztiválok, azután már nem igazán működött a Rómeó-tábor. Mi ezt nem professzionális szinten csináltuk, nem kerestünk szponzorokat, hanem önerőből alakítottuk ki, mindig az adott kereteken belül próbáltunk szervezni. 2004-ben volt a legjobb táborunk, ekkor mutattuk be az Engedd belém című albumunkat is.
Mire vagytok a legbüszkébbek?
Nagyon büszkék vagyunk A három... című lemezünkre, amely aranylemez lett Magyarországon. Felvidéken az első rockzenekar vagyunk, akinek aranylemeze lett. Büszkék vagyunk továbbá a Harmónia díjakra is, és az is büszkeséggel tölt el, hogy már 25 éve létezünk (nevet), és nem fogyott el a lendület a banda tagjaiból. Készülünk az új album kiadására, nagyban zajlanak a próbák. Áprilisban tervezünk stúdióba vonulni.
Voltak kudarcaitok is?
Aki dolgozik, az nemcsak sikereket ér el, természetesen kudarcok is érik. Voltak és ma is vannak olyan események, fesztiválok, ahol a Rómeó Vérzik zárt ajtókon dörömböl. De ezeket az élményeket nem éljük meg kifejezetten kudarcként. Apró-cseprő dolgok, amelyek mindenkinél előfordulhatnak. Általában sikertörténetnek érzem a zenekar életútját, számomra ez még mindig egy álom, amelyben élünk. A leghíresebb magyarországi rockbandák is számontartanak bennünket, és ennek kifejezetten örülünk. Jó baráti kapcsolatban vagyunk majdnem mindegyikükkel, s mind elismerően nyilatkoznak a zenekarról.
Melyik volt a legnagyobb koncertélményetek?
Na, most megfogtál. Mégis az utolsó turnénkat hoznám fel, amelyet most tartottunk, 2019 végén és 2020 elején. Tavaly az A38-as hajón a Petőfi tévé meghívására Rómeó Vérzik akusztik koncertet adtunk. Ez annyira jól sikerült, és olyan jó visszhangot kapott a közösségi oldalakon is, hogy elhatároztuk, csinálunk egy fele-fele turnét. Vagyis a koncertünk felét akusztikusan, a másik felét olyan Rómeósan, zúzósan játsszuk el. Egy kicsit tartottunk tőle, mert az első felét zúzósan kezdtük, majd a közepére beillesztettünk egy akusztikus blokkot, s a végére megint keményebb dallamokra váltottunk, de szuper hangulatban telt a turné, nagyon sokan voltak, és a közönség is élvezte. Egyébként úgy látom, hogy a rockzenére nagy igény van, a rajongók is hűségesek, nem úgy, mint a popzenénél. A popzenénél mindig más a sláger, más a trend, jönnek-mennek az előadók, de a rockzene, az örök. A rockzene közössége összetartó. Bárcsak elmondhatnánk ezt a felvidéki magyarságról is!
Hol látjátok magatokat 10 év múlva?
Mindenképpen a színpadon. Persze minden zenekarnak vannak hullámvölgyei, de bennünket ez a születésnap csak még inkább megerősít abban, hogy tovább kell vinni a lendületet, azt az elánt, ami a turnéban is benne volt. S most, hogy írjuk az új dalokat, alkotunk, én azt mondom, hogy még 10 évet simán kibírunk, és játszunk. Amíg tudunk újat mondani a közönségüknek, s amíg kíváncsiak ránk, addig mindenképpen van jövője a zenekarnak.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/12. számában.
