2022. április 12., 19:18

Hosszú idő után újra színpadon az Expired Passport

A szubjektív hard rock zenekar a közeljövőben a Magyarság Háza meghívásának tesz eleget. 2022. április 23-án, 20 órakor a budapesti Akvárium Klub Volt Lokál bárjában ad keresztmetszet koncertet eddig írt dalaiból az Expired Passport.

Expired Passport
Fotó: Expired Passport
Az utóbbi időszak a közismert okok miatt nem kedvezett a kultúrának, ez alól zenekarunk sem kivétel. Több mint két és fél év hallgatás után azonban újra nekilendülünk, és nagyon örülünk, hogy végre eleget tudunk tenni ennek a kedves felkérésnek, hiszen többször kellett már időpontot halasztanunk. Mivel az elmúlt és a jelenlegi időszak a mi esetünkben nemcsak a koronavírus miatti korlátozásokról, hanem családi eseményekről is szól (költözések, gyermekáldás), úgy határoztunk, hogy a közeljövőben inkább kevesebb, de a szokványostól eltérő fellépéseket vállalunk el“

– nyilatkozta Lacza Gergely, a zenekar vezetője. Balla Igor felkérésére (akinek ezúton is jobbulást kívánunk) a budapesti koncerten egy videós brigád is dolgozik majd. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a stáb meginterjúvolja a csapat tagjait, négy kamerával rögzíti a fellépést, így egy kis szerencsével a koncert mellett egy zenés portréfilmet is kapunk.

Szinte hihetetlen, de jövőre 25 éves lesz a zenekar, s ezt a negyedszázados jubileumot méltóképpen meg szeretnék ünnepelni a zenekar tagjai valamikor 2023 őszén, de ez még a jövő zenéje. Addig is mindenkit sok szeretettel várnak Budapest szívébe az Akvárium Klub Volt Lokál bárjába, április 23-án, szombaton, nyolc órára. A belépés díjtalan.

A koncert facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/1132815880896660

Expired Passport:
https://www.facebook.com/expiredpassport

Magyarság Háza:
https://magyarsaghaza.net/ ill. https://www.facebook.com/Magyarsag.Haza.2011/

Akvárium Klub:
https://www.facebook.com/akvariumklub

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.