2018. november 24., 10:08

Hogy kerül a kamarazenekar egy kávézóba?

A somorjai Mozi Clubban gyűltek össze a komolyzene kedvelői péntek este. Történt ugyanis, hogy az idén tizedik születésnapját ünneplő Harmonia Classica kamarazenekar ezen az estén mutatta be Jubileum c. lemezét, amely az egy évtizedes munkájuk megkoronázásának is tekinthető.

Harmonica Classica Somorja
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Szinghoffer Mátyás

Az együttest lelkes somorjai és környékbeli zenészek alkotják, akik a helyi művészeti alapiskola volt tanárai és diákjai közül kerültek ki. Céljuk a kamarazene ápolása és a klasszikus szerzemények népszerűsítése. Küldetésük ezen az estén alighanem maradéktalanul megvalósult.

Hegyi Brigitta művészeti vezető elmondta, azért választottak ezúttal helyszínül egy kávézót egy nagyobb koncertterem helyett, mert ezt az estét családias légkörben szerették volna eltölteni.

Fotó:  Szinghoffer Mátyás

Családból bizony nem is volt hiány, hisz csordultig megtelt a klub. Az est folyamán a nagyérdemű egyfajta időutazáson vehetett részt, amely a barokk kortól napjainkig tartott, s többek között Brahms és Dvořák is megelevenedett egy-egy szerzemény erejéig. Vendégként erejéig színpadra állt Gaálová Ivana énektanár, a Szlovák Filharmónia tagja is.

A Harmonica Classica következő fellépése szintén Somorján lesz, december 15-én együtt koncerteznek a katolikus templomban a Híd Vegyes Karral.

Harmonica Classica Somorja
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.