2024. január 17., 18:18

Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége – KÉPEKKEL

„Még mindig itt vagyok, koncertezem, mert maguk kitartottak mellettem, nem tudtak eltiporni. Az Isten áldja meg magukat!“ – köszönte meg január 16-án este a közönség hűségét, szeretetét Földes László „Hobo“. A Kossuth-díjas bluesénekessel, dalszerzővel, előadóművésszel, a Hobo Blues Band alapítójával és frontemberével az érdeklődőkkel megtelt, komáromi Rév-Magyar Kultúra Házában Bödők Gergely történész, a Kikötő - Polgári Szalon házigazdája beszélgetett. Végül a Petőfi Zenei Díj Életmű Gála idei díjazottja lemezborítók dedikálására és közös fotózásra is kapható volt.

 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
Galéria
+3 kép a galériában
"A szocialista pedagógia csődje vagyok..."
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A műsorvezető nyitó kérdésére, hogy a sokoldalú művész leginkább kinek - minek tartja magát, a rá jellemző szókimondó stílusban válaszolt: „Az anyám azt szokta mondani, hogy a szocialista pedagógia csődje vagyok. Vagy hivatásos exhibicionista vagyok, aki pávatollakat dugdos a fenekébe, s mutogatja magát?! Nem szoktam így meghatározni magam. Remélem, itt is inkább arról lesz szó, amit csinálok, s nem rólam“.

A sajátos hangvételű bevezető után kendőzetlenül beszélt a már elhunyt szüleiről, meneküléséről, útkereséséről. Az apját hithű kommunista vezetőnek nevezte, aki szovjetbarát forradalmárnak tartotta magát, s bár emberéleteket is mentett, de a családjára kevés időt szánt. Amikor pedig találkoztak, őt arra kényszerítette, amit nem akart, nem szeretett csinálni, például a saját véleménye szerint szellemi börtönnek tartott vegyipari szakközépiskolába járatta, hangoztatva, hogy amíg az ő kenyerét eszi, meg kell felelnie az elvárásainak. „Kudarcot vallott velem, nem tudott betörni, 16 évesen elmenekültem otthonról. Nem illettünk össze, van ilyen...“ –emlékezett vissza a gyermekéveire. Hangsúlyozva: az édesanyja, aki szerette volna egybentartani a családot, de később mégis elvált az apjától, az imádata tárgya volt.

Szenvedett amiatt, hogy az a rendszer, amelyben valóban hitt, ellenségesen viselkedik a fiával, miatta házkutatásokat tart az otthonukban, börtönbe akarja őt záratni... Amikor 2011-ben elhunyt, József Attila Kései siratójával búcsúztam tőle, s közben azt hittem, hogy beledöglök...“

– árulta el.  

 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
Apám kudarcot vallott velem, nem tudott betörni
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Megjegyezte: Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgató-rendezőjének kérésére 31 dosszié címmel ez idő tájt színdarabot írt, amelyben anélkül idézte fel a személye ellen irányult feljelentgetéseket, besúgásokat is, hogy önmagából mítoszt akarna kreálni. Mint mondta: tizenévesen öntudatlanul csinált mindent, csak el akart menekülni az életből, ami nagyon szar volt. Bárhová, ahol önmaga lehet, csak tűnjön el a skarlátbélyeg a homlokáról. „Akkor még csak azt tudtam, hogy mi nem akarok lenni, azt még nem, hogy mi legyek. József Attila és az ő üzenetei, tanításai jelentették az egyetlen kapaszkodómat, majd a katonaságnál a Rolling Stones-dalokkal megjött a zene is az életembe.

Mivel a humor is nagyon fontos a világ elviseléséhez, nagy kedvencemnek számít Jaroslav Hašek Švejk-regénye is, amely olvasása közben jóízűen lehet röhögni.“

Nagyon jó kosárlabdázó volt, s a Hobo nevet egy szurkolójától kapta, aki a saját tornacipőjére is felpingálta ezt a hobók hadseregéről szóló, Kétezer vagány című Jack London-regényből kölcsönzött nevet. Arról is beszélt, hogy többen, köztük Bálint András színművész is arra sarkallták őt, hogy egyedi külsejű, versmondó, 195 centis, lázadó óriásként legyen színész. 

 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
Az édesanyám az imádatom tárgya volt
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó
Alkalmatlan vagyok a kötelező szerepjátszásra, önök el tudnak engem képzelni Rómeóként vagy Fekete Péterként? Csak azt szeretem eljátszani, ami-aki én vagyok, a hozzám közelálló vagy általam írt mondanivalót közvetíteni. Például 33 év alatt több mint 1100 József Attila-estet tartottam, de korábban is tolmácsoltam nagy költőnk több versét.

Közben bebizonyosodott, hogy József Attila mennyire benne van az emberekben. Nagy felfedezés és öröm számomra az, hogy az eltűnőben levő kultúránkban, miközben rothad el az anyanyelvünk, búvópatakként megmaradnak egyes kulturális értékeink. Szolgálatnak tartom továbbadni mindazt, amit tőle kaptam. Ez nem rólam, hanem József Attiláról, a magyar kultúráról szól“ – magyarázta a magyar-történelem szakon diplomázott művész, aki egyébként 2013-tól a Nemzeti Színház tagja.

A Rolling Stones 1976-os évi zágrábi koncertjeit is felidézte, a bandát szuggesztív energiabombának nevezve. Mint mondta: a hajdani koncertbelépőjét ma is bekeretezve őrzi, s azokon már angolul tudta énekelni a dalrefréneket. 1969-ben Lepkék és virágok címmel hozta létre az első saját zenekarát, amerly repertoárjában 42 Rolling Stones-szerzemény szerepelt. De miután a sajátkészítésű hangfaluk az erősítvel együtt elégett az egyik koncertjükön, az a bandájuk végét is jelentette. 

 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
Megtelt érdeklődőkkel a RÉV-Magyar Kultúra Háza
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Majd a Hobo Blues Bandjük először 1978-ban koncertezett, olyan hangulatot teremtve, amely kapcsán a dalszövegeik írásába besegített Eörsi István költő kijelentette: „Amit csináltok, az túlél benneteket“. Elismeréssel szólt az egykori zenésztársairól, köztük a zenét is szerző Póka Egonról, akihez később többek között Deák Bill Gyula is csatlakozott.

A blues zenéhez szenvedés és szenvedély kell, ami bennünk megvolt. Vadállatokként ordítottuk világgá mindazt, ami nekünk fájt. A zenét mindennél fontosabbnak tartottuk, nem lemezt akartunk, hanem „csak“ szerettünk zenélni. 2011-ben tartottuk a HBB búcsúkoncertjét, majd szólóban folytattam a zenélését, versmondást, s verseket, könyvet is írtam“

– hallhattuk. 

A HBB-s korszakból kiemelte a Népstadionban 1988-ban, a Human Rights Now! elnevezésű, világméretű koncertsorozat keretében tartott emberjogi koncertet, amelyre Hoboékat is meghívták a szervezők. „Feledhetetlen pillanat volt, amikor a mintegy 84 ezer bel- és külföldi résztvevő fele egyszerre kiáltotta világgá József Attila üzenetét: „...a hetedik te magad légy!“. 

 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
Továbbra is célunk megmaradni magyarnak egy idegen kultúrában
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Arra a kérdésre, hogy a magyar politikai színtér melyik feléhez tartozónak tartja magát, s mutatkozott-e igény arra, hogy valamelyik oldalt erősítse, így felelt: „A 60-as és 70-es években nyilvánvalóan ellenzéki voltam. Arra az időszakra is emlékszem, amikor Orbán Viktor, Deutsch Tamás és Fodor Gábor együtt jártak a koncertjeinkre, s olyan ötlet is felmerült, hogy képviseljem a FIDESZ-t. Majd az SZDSZ azzal szólított meg, hogy a választási kampányukhoz adjam kölcsön az egyik közkedvelt dalunkat. Mivel mindkét félnek nemet mondtam, ezért a jobb- és baloldal is megharagudott rám, egyikhez sem tartozom. Tény, hogy például Vidnyánszky Attila rendezővel már akkor együttműködtem, amikor még Beregszászon munkálkodott, de Ascher Tamással is szívesen dolgoztam együtt. Mindez azonban művészet, nem politika.

Az államtól és a politikusoktól ma sem kapok anyagi támogatást, ahelyett a lemez- és koncertbevételeimből, piliscsabai erdőközelben élek a családommal. Amíg maguk és mások is eljönnek a koncertjeimre, előadásaimra, egyik oldalra sem leszek rászorulva...“.  
 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
A hallgatóság is feltehette kérdéseit
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Azt sem titkolta: borzasztó megélni azt, ahogy manapság a gyűlölet burjánzik a közösségi hálón, a politikai és művészeti életben: „Úgy tűnik, hogy nem az számít, amit csinálunk, sokkal inkább azt, amit az álneveken, provokatívan kommentelgetők állítanak rólunk. Egyre szarabb a világ, miközben továbbra is célunk megmaradni magyarnak egy idegen kultúrában, ahol magyarok gyakran angol nevű bandákban angolul énekelnek. Engem továbbra is legjobban az alkotás érdekel“. Bár azt is nagyszerű dolognak tartja, hogy 40 évvel ezelőtt jelent meg a Vadászat című lemeze, amelyet február 10-én Aréna-koncerttel ünnepel, s arra állítólag már 12 ezer belépőjegy elkelt, „de a Vadászat már megvan, az a múlt, s menni kell tovább, új célokat kell kitűzni és azokat is megvalósítani...“   

 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
„ A blues zenéhez szenvedés és szenvedély kell..."
Fotó:  Nagy-Miskó Ildikó

Életpályája elismeréseként az idén Petőfi Zenei Díj Életműdíjjal jutalmazzák Hobót, aki művészetével, személyes és társadalmi üzeneteivel örökre letette kézjegyét a magyar kultúrában. A Petőfi Zenei Díj Életmű Gála ünnepélyes díjátadója február 3-án 19:35 órától lesz látható a Duna TV-ben. A hazai zenei színtér legendás előadóművésze, dalszerzője tiszteletére készült nagyszabású, látványos show-elemekkel kiegészült produkcióban több jeles magyar előadó működik majd közre. Előzőleg, január 27-én, szombaton 19 órától pedig a somorjai Városi Művelődési Központban lesz élvezhető a Vadászat című koncertje. Szinte hihetetlen, hogy az élő legendának számító Hobo február 13-án ünnepli a 79. születésnapját. Az olvasóink nevében is erőt-egészséget, töretlen alkotókedvet kívánunk neki!

 Hobo volt a komáromi Kikötő - Polgári Szalon jeles vendége KÉPEKKEL
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.