2021. május 4., 19:47

Hegedűkoncerttel kezdődik a rimaszombati Zenei Tavasz

Május 11-én, kedden Farkas Imre hegedűművész koncertjével kezdődik a 41. Zenei Tavasz Rimaszombatban. Fél év kihagyás után ez lesz az első komolyzenei rendezvény a gömöri városban. 

Zenei Tavasz farkas Imre

A szervezők kedden 18.00 órakor a városi kultúrház színháztermében várják nagy szeretettel a komolyzene iránt érdeklődőket.

A külföldön is nagy elismerésnek örvendő hegedűvirtuózt zongorán az újvári születésű, zenei tanulmányait a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán és a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián végző Farkas Pál kíséri. Jegyek a koncertre 3 euróért a helyszínen kaphatók. A koncert fő támogatója a Szlovák Köztársaság Művészeti Alapja.

Farkas Imre ötévesen kezdett el hegedülni nagyapja vezetésével, s egy év tanulás után már fellépett nyilvánosság előtt. Hétévesen (1999) Pozsonyban részt vett a „Paganini Presporkja“ hegedűversenyen, ahol 1. helyezést ért el a saját kategóriájában, majd egy év múlva a verseny abszolút győztese lett. Nyolcévesen felvételt nyert a Bécsi Magánkonzervatóriumba, s ott az elismert ukrán származású hegedűművész, a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium hajdani diákja, Arkadija Winokurow vezetése alatt tanult. 2008-ban az innsbrucki „Prima la musica“ Nemzetközi Hegedűversenyen elnyerte az abszolút győztesnek járó díjat, majd 2012-ben a kamarazenészek kategóriában, vonóstrió tagjaként, a legjobb minősítést. A következő jelentős sikerét a České Budejovice-i Vaša Příhoda Nemzetközi Hegedűversenyen érte el. A verseny legjobb versenyzőjének nyilvánították. 2014-ben első díjat nyert a bécsi Fidelio-Wettbeweb versenyen, 2017-ben pedig a besztercebányai ViVa Musica Fesztiválon díjazták.

Farkas Imrét először 2015-ben lépett fel Rimaszombatban. Akkor a Városi Galériában vastapssal jutalmazta virtuóz teljesítményét a közönség. Most Fritz Kreisler, César Franck, Gabriel Fauré, Camille Saint-Saëns, Vecsey Ferenc és Pablo de Sarasate műveket hallhatnak majd az előadásában az érdeklődők.                                                                                        

Forrás: vmk/zsk

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.