2018. július 24., 14:57

Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekverseny: még egy hónapig lehet jelentkezni

A komáromi székhelyű Szlovákiai Civil Becsületrend ősz elején, portálunk médiapartnerségével harmadízben rendezi meg a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt az érsekújvári kultúrházban. A házigazda város fővédnökségével, illetve a Nemzeti Kulturális Alap és a Kultminor anyagi támogatásával megtartandó énekviadalra augusztus 25-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.

Házy Erzsébet 2018 lesz
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: archívfelvétel
Három kategóriába nevezhetnek be a 16 évnél idősebb énekesek

„Idén szeptember 21-én, 22-én és 23-án harmadszor rendezzük meg a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt Érsekújvárban. Az 1. napon a válogatóra, a 2. napon az elődöntőre, majd vasárnap 16 órától a döntőre kerül sor – Klein Otokar helyi polgármester és Érsekújvár város fővédnökségével“ - tájékoztatta portálunkat Klemen Terézia főszervező, a Szlovákiai Civil Becsületrend alapító elnöke.

A méltatlanul elfelejtett pozsonyi születésű Házy Erzsébet (1929. IX. 30., Pozsony – 1982. XI. 24., Budapest), Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas lírai szoprán operaénekest és színművészt a ´60-as években világviszonylatban a legnagyobb énekestehetségek közé sorolták. A tízévesen családjával együtt kényszerből Magyarországra áttelepülő Böbe évente több bécsi előadásban is játszott. Emlékét ez a nemzetközi énekverseny is őrzi, amelyen az idei megmérettetés majd 3 kategóriában zajlik – tudtuk meg a továbbiakban.

„Operett-, opera- és musical-kategóriába augusztus 25-ig jelentkezhetnek a 16 évnél idősebb érdeklődők. A kategóriák megszabását az indokolta, hogy a verseny névadója, Házy Erzsébet is egykor e műfajokban, főleg az operában jeleskedett. A felső életkort azért nem határoztuk meg, mert vannak olyan énekes tehetségek, akik csak a negyvenes éveikre érnek be, ezért számukra is lehetővé tesszük a bemutatkozást. Nemek szerint azért sem választjuk szét az egyes kategóriákat, mert az előző években sokkal több női versenyző jelentkezett, mint férfi. Bármilyen nyelven lehet énekelni. Bár nem szabtuk meg feltételként a zeneművészeti egyetemi végzettség létét, ám a jelentkezők általában már rendelkeznek konzervatóriumi vagy magántanár által biztosított előképzettséggel“ – ecsetelte a versenyfeltételeket.

Fotó:  archívfelvétel

Jeles hazai és külföldi szakemberek a nyolctagú zsűriben

Majd a rangos zsűri összetételét ismertette: „Mgr. Art. Otokar Klein operaénekes és polgármester lesz az újabb szakemberekkel kiegészült nyolctagú zsűri elnöke. További tagjai: Kürthy András operarendező, a Magyar Állami Operaház volt műsorigazgatója, illetve a Los Angeles-i Opera versenyigazgatója, valamint Iván Ildikó egyetemi tanár, a Magyar Állami Operaház és a Bonni Operaház szólistája, Kertesi Ingrid – a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas magánénekese és a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja, Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, továbbá Katona Ágnes bécsi zenetanár, a Nemzetközi Duna Fimharmónia Kulturális Platform elnöke, Dunajszky Géza pozsonyi kórusvezető-zeneszakos pedagógus, a Szlovákiai Magyar Tanítók Kórusának alapító tagja és én“.

Elárulta: az idei versenyre a szlovákiai Kultminortól és a magyarországi Nemzeti Kulturális Alaptól kaptak anyagi támogatást, valamint kisebb-nagyob szponzoraik is akadtak. „A két állami támogató mellett fő szponzorunk a kehidakustányi termálfürdő tulajdonosa, Horváth Tihamér. Ez lehetővé teszi, hogy a 9 helyezett számára a verseny után ötnapos tanfolyamot tartsunk e fürdőben. Az odaérkező jeles szakemberek a mozgáskultúrától kezdve az éneken át a megfelelő viselkedésig jótanácsokkal látják el őket, ekképp segítve pályakezdésüket.“

Magyarországon is segítik a díjazottak érvényesülését

Majd leszögezte: e versenyben nem csak a pénzjutalom (400, 250 és 200 euró kategóriánként) lehet vonzó, hanem az is, hogy a helyezettek neve bekerül a szakmai köztudatba, és segítheti érvényesülésüket.

„Például a tavalyi győztes Bojtos Luca e nyáron már a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon játszhat opera-főszerepeket. A korábbi évben remekelt, szentpéteri Sárközi Xénia pedig az Operaház felújítása miatt annak társulatával jelenleg az Erkel Színházban próbál darabokat, tehát a szakmabeliek már jegyzik a nevüket. Ez annak is köszönhető, hogy többek között kapcsolatban vagyok Medveczky Ádámmal, az Operaház karnagyával és a Margitszigeti Szabadtéri Játékokat rendező Szinetár Miklóssal, akik segítik az ifjú tehetségek érvényesülését. Egyeztetéseket folytatok arról, hogy a nagyzenekari kísérettel megrendezendő gálaműsorról készüljön majd televíziós felvétel, ami ugyancsak a hírüket keltené“ – fejtette ki.

Hozzáfűzte: a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem honlapjára is felkerült a verseny-kiírásuk. Reméli, hogy arra sokan felfigyelnek. A jelentkezők nevezési díja fejenként és műfajonként 40 euró. „Eddig legtöbben a jelentkezési határidő letelte előtti napokban szoktak benevezni a versenybe. Idén azonban már januárban is akadt egy írországi férfi jelentkezőnk, akinek azért is nagyon megörültem, mert minden évben kevés a férfi versenyzőnk. Ezúton is bátorítanám őket, hogy szálljanak ringbe a hölgyekkel, akik az eddigi tapasztalataim alapján sokkal merészebbnek és bevállalósabbnak bizonyultak!“ – tudtuk meg a továbbiakban.

Fotó:  archívfelvétel

Kísérőprogramként könyvbemutató és Vadkerti Imre-koncert

Míg a tavalyi énekverseny műsorát egy Házy Erzsébetről szóló kiállítással és filmvetítéssel színesítették, ez alkalommal a gútai származású, Magyarország-szerte is nagy sikereket arató Vadkerti Imre koncertjét élvezheti majd a közönség, korábban pedig könyvbemutatóra kerül sor.

„Könyvárusítással egybekötött könyvbemutatót rendezünk szeptember 21-én 18 órától az érsekújvári Csemadok-székházban. Az általam írt Az évszázad Manonja – Házy Erzsébet című könyv eladásából befolyó pénzt is a versenyköltségek fedezésére fordítjuk. Továbbá a 23-ai gálaműsor félórás szünetében egy közkedvelt sztárvendég, Vadkerti Imre – Jimmy szórakoztatja majd a közönséget. Reméljük, hogy az ő neve a megszokottnál több érdeklődőt vonz majd be a nézőtérre“ – szólt a kísérőprogramokról a főszervező.

Azt is megjegyezte: a rendezvény megszokott plakátozásán és egyéb módon történő reklámozásán kívül névre szóló meghívókat is küldenek az ismert zenebarátoknak. „Továbbá az Érsekújvári járásban működő Csemadok-alapszervezetek vezetőit ezúton is megkérem arra, hogy lehetőségeik szerint a helyi TV-n és hangszórókon át, valamint saját rendezvényeiken segítsenek be énekversenyünk propagációjába“.

Klemen Terézia végül elmondta: „Azért is, mert Házy Erzsébet Pozsonyban született, illetve hazai énekversenyről van szó, kívánatos lenne az, hogy a felvidéki tehetségek az eddiginél még nagyobb létszámban nevezzenek be e viadalba. Azokat is visszavárjuk, akik esetleg korábban nem érték el a remélt sikert, hiszen egy-két év alatt szakmailag sokat fejlődhettek. Tény, hogy magas követelményeket szabtunk meg, de ne féljenek megmutatni magukat pacsirtáink, akiknek utat adunk. További részletek ITT>>> olvashatóak“.

 

Házy Erzsébet 2018 lesz
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.