2019. november 19., 12:58

Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj új köntösben- VIDEÓ

A Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj nyolcéves múltra tekint vissza. 2011-ben Lábszky Olivér és Dobosi Róbert álmodta meg, hogy a Felvidék legjobb előadóinak munkáját évente elismerjék. Az első díjátadó gálát 2012-ben szervezték meg a SZMAZE-val, a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete segítségével.  A Harmónia-díj 2019-től megújult, az díjátadó állandó helyszíne ezentúl a komáromi Városi Művelődési Központ lesz. A díjátadón a ma7 stábja is forgatott, nézze velünk az ott készült összefoglalót!

Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj új köntösben

A rendezvény célja, hogy méltóképpen értékeljék és elismerjék szlovákiai magyar zenészek, előadók, csoportok vagy zenekarok teljesítményét, zenei tudásét és tehetségét.

Az évek során olyan sikeres szlovákiai magyar zenészeket, művészeket díjaztak, akikről nem mindenki tudta, mivel is foglalkoznak. Elbújtak az emberek szeme elől, hogy minél inkább annak éljenek, amihez a legjobban értenek. A zenéhez. A választott kuratóriumi tagoknak minden évben nagy fejtörést okozott, hogy kinek ítéljék a Harmónia-díjat.

Az ünnepélyes díjátadó gálák helyszíne kezdetben a Komáromi Jókai Színház és a Kassai Thália Színház volt, de később országszerte vándorolt a gálaest.

2019-től azonban megújul a Harmónia-díjátadó. Lakatos Róbert, a komáromi Városi Művelődési Központ igazgatója elmondta, hogy ettől az évtől kezdve Komárom városa ad állandó otthont az eseménynek. A díj lényegét és értékét az is bizonyítja, hogy 2019-től csak egy, legfeljebb két művész kaphatja meg a Harmónia-díjat. A kategóriák is változnak majd, idén az Életmű-díjat osztották ki a jelöltek között.

A Ma7 stábja is részese volt az izgalmas eseménynek. Nézze velünk a Harmónia-díjátadóról készült zenés összeállításunkat!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.