2019. szeptember 11., 10:27

Hangos ovációval jutalmazták Tel-Avivban a Sába királynőjét

Percekig tartó vastapssal, hangos ovációval köszönte meg a tel-avivi közönség a Magyar Állami Operaház Sába királynője előadását kedd este.

saba-kiralynoje-tel-aviv.jpg
Fotó: MTI

Csaknem kétszáz magyar művész, zenész és énekes érkezett Tel-Avivba a nagyszabású előadásra, a teljes színpadi megjelenítéshez hasonló, vetítéssel kísért, koncertszerű jelmezes változat bemutatására.

A zajos tetszést aratót előadás a magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett Magyar Kulturális Évad keretében, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt támogatásával születhetett meg.

Káel Csaba, az előadás rendezője az MTI tudósítójának elmondta, hogy tulajdonképpen a legsikeresebb magyar operáról van szó, amit a maga korában minden operaház játszott - saját nyelvén, nem németül.

Goldmark Károly halálának századik évfordulójára támasztottuk fel ezt a darabot, és fontos küldetés, hogy be tudtuk mutatni New Yorkban, a Lincoln Centerben és itt, a tel-avivi operában"

- hangsúlyozta a rendező.

Nem nagyon lepett meg a hatalmas itteni siker, mert ez egy olyan darab, ami egy kicsit haza is érkezett. Hiszen a téma innen ered, a Biblia varázslatos találkozásáról, amikor Sába királynője ideérkezik, Jeruzsálembe"

- vélekedett Káel Csaba.

Sokan odajöttek hozzám, és mondták, hogy nem is gondolták volna, hogy ilyen nagyszerű szerző Goldmark, hogy ez a darab felveszi a versenyt Verdi Aidájával, a nagyszabású operákkal. Ez is azt bizonyítja, hogy ezeket a fantasztikus értékeinket gondozni kell, nekünk kell megmutatni a világnak, minél több helyen, minél szélesebb rétegeknek, különösen mert Goldmark Károly mindig is magyarnak vallotta magát, zsidósága megőrzésével"

- fogalmazott.

Ókovács Szilveszter, az Operaház igazgatója is Tel-Avivba érkezett a társulattal a Magyar Állami Operaház 135 éves történetének első Izrael földjén tett látogatására.

Azóta, hogy 2014-ben bemutattuk először a Margit-szigeten, majd felújítottuk az Erkel Színházban, mindig is szerettük volna elhozni nemcsak New Yorkba, hanem Izraelbe is a Sábát. Hazahozni, visszahozni ide"

- mondta az MTI tudósítójának.

"De végül öt év és a magyar kulturális évad kellett hozzá, amely a diplomáciai források révén lehetővé tette, hogy ha nem is a teljes színpadi előadást, de egy ahhoz hasonló, jelmezes, félszcenikus változatot bemutathassunk" - tette hozzá.

A nagy sikerű előadáson a főbb szerepeket Gál Erika, László Boldizsár és Sümegi Eszter alakította, a további szerepekben Szemerédy Károly, Palerdi András, Töreky Katalin, Cserhalmi Ferenc és Rezsnyák Róbert volt hallható, az Opera Zenekart és az Énekkart, melynek karigazgatója Csiki Gábor, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényelte.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.