2020. április 10., 13:00

Hallgassanak otthon is Pósfát!

Amint arról korábban már beszámoltunk, az autentikus népzenét játszó Pósfa zenekar lemezbemutató koncerttel ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját. A muzsikusok a napokban a világhálón is elérhetővé tették a 2020. március 7-én megjelenő lemezen szereplő dalaikat.

Fotó: Pósfa

A csallóközi Gelle községében 2010-ben megalakult Pósfa zenekar az idén márciusban a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban mutatta be legelső lemezét, ami a Felvidékről szeretettel címet kapta. A nagy népszerűségnek örvendő banda hanganyaga immár teljes egészében meghallgatható a leglátogatottabb videómegosztó portálon, így a dalok bárki számára elérhetővé váltak, természetesen ingyenesen.

A lemezen, aminek zenei hangzásáért Szabó Ádám, 'Gila' felelt, a Pósfa zenekar jelenlegi tagjain, Csiba Júlián, Iván Péteren, Iván Andráson, Iván Zoltánon, Álló Istvánon és Gólya Márton Józsefen kívül Marton Virág, Madocsai Imre és ifj. Gelencsér János is közreműködik.

A felvidéki magyarság népzenei kultúrájából merítő formáció a felvidéki magyarság zenekultúráját igyekszik bemutatni valamennyi néprajzi tájegység mentén. A sasvári, a györkei, a sallói és a vasvári verbunk mellett csárdások és dudanóták is elhangzanak a lemezen, de előadnak egy-egy lakodalmi gyertyástáncot és juhászballadát is. Az Ó, én édes komámasszony című szerzeményt a gútai prímás, Farkas János, 'Manus' (1929-2018) emlékére ajánlották.

Az album dalai ide kattintva érhetőek el.

Az egykori falusi vonós cigánybandák zenei hagyományát, szokásait és jellegzetességeit feléleszteni vágyó Pósfa zenekar 2010-ben alakult meg Iván Lajossal, három fiával, Péterrel, Andrással és Zoltánnal, valamint Álló Istvánnal a soraiban. Az együttes a Fölszállott a páva című televíziós népzenei vetélkedőnek köszönhetően vált ismertté. Sok más mellett a Csallóközi Táncegyüttessel, a Dunaág Néptáncműhellyel, a Zerda Kamara Néptáncegyüttessel, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttessel és a Pozsony Táncegyüttessel is együttműködtek. 2016-ban Az év hagyományőrző népzenésze (25 éves kortól) vagy népi zenekara kategóriában elnyerték a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjat.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.