Gabry Ponte feat. Little Tony: Figli di Pitagora
Gyerekkoromban rengetegszer meghallgattam a Gabry Ponte feat. Little Tony: Figli di Pitagora című dalt, mert egyszerűen magával ragadott Little Tony utánozhatatlan hangja.
Ugyanakkor Gabry Ponte zenéje az, ami igazán varázslatossá teszi az alkotást, hiszen tökéletesen összehozza két különböző korszak és két eltérő zenei stílus világát. Little Tony ekkor már idősebb, legendás olasz énekesként, saját rajongótáborral és megkérdőjelezhetetlen branddel érkezik, míg vele szemben ott áll az Italo Dance egyik legnagyobb mágusa, Gabry Ponte.
A videóklip zseniálisan mutatja be a generációk közötti találkozást: Little Tony a stúdióban kezdi énekelni a dalt, miközben a szomszéd helyiségből egyre hangosabban szól Gabry Ponte zenéje. Az énekes arcán látszik, hogy elsőre idegen számára ez az új világ, és még azt is jelzi, hogy ez már egy kicsit sok neki. A dal előrehaladtával azonban a két világ fokozatosan egymásra talál, és a kezdeti távolság helyét átveszi a közös zenei élmény. A klip végén Little Tony a mikrofon mögött, Gabry Ponte pedig a keverőpultnál áll, mintha ezzel is azt üzennék, hogy a jó zene valóban képes összekötni a generációkat.