Fools Garden: Lemon Tree
A Lemon Tree című számot már régóta ismerem, azonban sosem figyeltem a szövegére, csak a zenéjére, hiszen annyira dallamos.
A refrén alapján arra lehet következtetni, hogy a dal szerzője nem találja a helyét, magányos, melankolikus, mindig csak várja a csodát.
De sosem történik semmi, és ahogy a dalban is elhangzik, a gyönyörű szép kék ég helyett mindig csak a citromfa jelenik meg. Pedig a citrom is egészséges, mert ugyan savanyú, de legalább van benne C-vitamin.
Azt pedig már az olvasókra, a hallgatókra bízom, hogy nekik mi jut eszükbe a citromról, mennyire vélik savanyúnak, vagy éppen fordítva, nem tud betelni vele, hiszen a nagy melegekben vízzel keverve, limonádéként kiválóan oltja a szomjat. Bárhogy is legyen, egy biztos: citrom nélkül ízetlenebb lenne az életünk!
Megjelent a Magyar7 hetilap 2024/28. számában.