2023. március 3., 17:28

Felvidéki harcművész is szerepel a magyar nyelvről szóló klipben

Erdélyben, Felvidéken és Finnországban forgatták Fábián Zoltán énekes, zeneszerző legújabb klipjét, melyben közreműködött a P-Box alapító Sáfár József és Juhász István, a kézilabda válogatott igazgatója, dobon. 

Fábián Zoltán
Kopecsni Gábor

Március elsején debütál A legnagyobb érték – Örökségem a magyar nyelv című dal, szövegét Thököly Vajk szilágysági költő írta.

Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy olyan élő legendák adták a nevüket a dalhoz, mint Sáfár József, a P-Box egyik alapítója vagy Juhász István a Magyar Kézilabda Válogatott szakmai igazgatója, aki egyébként dobos”

– mondta Fábián Zoltán.

Az énekes, zeneszerző annak is mérthetetlenül örül, hogy a dal gitárszólóját testvére, Fábián Géza Attila találta ki és játssza fel.

Húsz évvel ezelőtt együtt kezdtünk el zenélni, de sajnos a sors más irányba sodort bennünket, ezért ez egy fajta hiánypótlás is számomra, hogy végre szerepelhetünk egy közös dalban. A szöveg önmagáért beszél, Thököly Vajk barátom kiválóan összefoglalta, hogy mi is számunkra a „Legnagyobb érték””

– fejtette ki az énekes.

A videóklip Koszta Marcel operatőri munkáját dicséri, az alkotók különösen figyeltek arra, hogy a képi megjelenés is hiteles legyen, ezért olyan szereplők vannak a mozgóképen, akik a való életben is hagyományőrzők.

Forgattunk Felvidéken a Felföldi Dalia Iskola vezetőjével, Kopecsni Gáborral és kisfiával Sólyomkával, a szilágysági helyszínen pedig a „Varrd magad a viseleted” szilágyzoványi hölgyei és a „Ciberke” néptáncegyüttes tiszteltek meg bennünket, de szerepel benne a bihardiószegi tiszteletes is. A dobfelvételek Juhász István tanár úr szülőfalujában, Tibolddarócon készültek, de Kerepesen és Finnországban is forogtak a kamerák”

– mondta Fábián Zoltán.

A zenész Őrzöm a lángot című legújabb lemeze várhatóan idén nyáron jelenik meg, még javában zajlanak stúdiómunkálatai.

Fábián Zoltán 2022-ben több, mint 50 koncertet tartott a Kárpát-medencében, sőt még azon is túl. Idén is szép számban gyűlnek előadásainak helyszínei, találkozhatunk vele többek között Pannonhalmán, Szilágycsehen, Sokorópátkán, Monoron, Kosdon, Velencén, Gerjenben, Püspökhatvanban, Gombán és Budakalászon.

Nemrég azt is bejelentette, hogy idén sem marad el, és immáron harmadszor rendezik meg az Őrzöm a lángot tábort, melynek párját a Felvidéken is megszervezik, és idén Erdélyben is tartanak egy hasonló szellemiségű családi napot.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.