2017. augusztus 31., 19:06

Felvidéken is látogatható a 200-as Arany-busz, a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítása

KOMÁROM, BUDAPEST. Májusban a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban nyílt meg a 200 éve született Arany János előtt tisztelgő, Önarckép álarcokban című nagyszabású kiállítás. Az évforduló alkalmából készült egy vándorkiállítás is, melyet – ahogyan a korábbi években már három alkalommal – egy buszban rendeztek be. Az átalakított 200-as Arany-busz 2017 júliusától járja Magyarországot és a határon túli magyarlakta vidékeket. Szeptember 1-4-én Dunamocson, Marcelházán, Észak- és Dél-Komáromban aranyozza be az irodalomkedvelők napjait.
201708311755020.Arany-busz.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Az említett két kiállítás részleteiről és a jubileumi év további eseményeiről Szilágyi Judit, a Petőfi Irodalmi Múzeum illetékes munkatársa nyilatkozott portálunknak.

„Múzeumunkban az egész év Arany János születésének 200. évfordulója jegyében telik, tulajdonképpen „bearanyozzuk“ ezt az évet. A sok-sok rendezvény közül az egyik legjelentősebb a májusban megnyílt Önarckép álarcokban című nagyszabású kiállításunk, amely keretében egyebek mellett nagyon sok eredeti Arany-relikviát és – kéziratot is láthatnak a látogatók. Mindez egy egészen új szempontú megközelítéssel, csoportosítással egészül ki, s ma már elmaradhatatlan a jópár fontos, szórakoztató digitális anyag is, amelyek között játszani is lehet. Például vizsgálható költőnk szókincse, kipróbálható a Toldi-előjáték, zenék hallgathatók és interjúk nézhetők meg. E reprezentatív kiállítás 2018 első felében is megtekinthető lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM)."

Arany János nem csak a magyar irodalmi, hanem az egész kulturális életben a legkonszenzusosabb személyiségnek és talán legnépszerűbb szerzőnek számít, állapította meg Szilágyi Judit, ezért " kezdettől fogva tudtuk, hogy a hatalmas érdeklődés miatt vándorkiállításokat is rendeznünk kell. Mivel már 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben is készítettünk buszba betelepített vándorkiállításokat, a gyors helyváltoztatás és a sok érdeklődő megszólítása végett kialakítottuk a 200-as Arany-buszt. Azzal július eleje óta járjuk Magyarországot és a határon túli magyarlakta településeket, s olyan kisebb községekbe is eljuthatunk, ahol esetleg kulturális rendezvényekből hiányt szenvednek“ – mondta el portálunknak a vándorkiállítás rendezője.

Hozzátette: az Arany-busz vándorlása a nyár elején éppen a Felvidéken,  a Gombaszögi Nyári Táborban kezdődött, majd tíz napig további felvidéki rendezvényekre látogattak el, azóta pedig Magyarországon és Erdélyben is több helyszínen túráztak.

„Erdélyben szintén tíznapos túrát tettünk, szeptember 1-től pedig visszatérünk a Felvidékre. Pénteken 11-től 21 óráig az V. Dunamocsi Burcsákfesztivál meghívottjaként a község Főterén, szombaton Arany kapcsán stílszerűen a III. Felvidéki Bajusz Találkozón, azaz a marcelházi kultúrház parkolójában 10-től 18 óráig, vasárnap 10-től 18 óráig az észak-komáromi Klapka téren, hétfőn – a tanévkezdés miatt pedig már 8 órától a dél-komáromi Jókai-ligetben lehet felszállni az Arany-buszra, amely aztkövetően a Délvidéken tesz majd egy hosszabb körutat. Kiállításunk ingyenesen látogatható“  -- magyarázta a továbbiakban Szilágyi Judit.   

Azt sem titkolta: nem volt könnyű feladat egy 2,5 méter széles és 10 méter hosszú buszban helyet adni a legfontosabb kiállítási tárgyaknak, szövegeknek.

„Nagyon praktikusan kellett kihasználnunk ezt a hozzávetőleg 25 négyzetméternyi területet, ahol ismét nagy segítségünkre volt a digitális technika. Annak segítségével ugyanis nagyon sok információt közölhetünk Arany János életéről, pályájáról, kapcsolatrendszeréről és műveiről. Mindazok máig ható eleven erejét versek, képek, relikviamásolatok, hang- és filmfelvételek segítségével mutatjuk be. Sőt, az alkotó saját zeneszerzeményei közül is meghallgatható néhány! Azt talán kevesen tudják, hogy zeneszerzéssel is foglalkozott. Továbbá egypár megzenésített műve és rappelt Arany-szöveg is meghallgatható lesz. Egy szójáték során az is kipróbálható, hogy ki mennyire tud „aranyul“, mivel őt az egyik legnagyobb szókincsű íróemberként tartjuk számon, valamint Toldi-erőpróbákat is lehet tenni“ – fejtette ki.

Megtudtuk: mindezek mellett hagyományos szöveges felületekkel, dokumentumokkal, kedvenc idézetekkel is találkozhatnak a látogatók.

„A hagyományos jelző némileg megkérdőjelezhető, hiszen az volt az egyik célunk, hogy minden terem valamiféle aktivitásra sarkallja az oda betérőket. Például a közismert Arany-szövegeket is kissé megmozgattuk: Ágnes asszony balladáját csak úgy lehet elolvasni, hogy szét kell hajtogatni egy lepedőt. A Tetemre hívás ballada esetében pedig a sejtelmes radványi sötét erdőt is megjelenítjük. Az egyes szövegeket fatáblákra nyomtattuk, s tulajdonképpen az egész buszban meghatározó installációs látványelemnek a fa számít, ami nem csupán különleges látványvilágot teremt, de segíti a szövegértelmezés, a befogadás folyamatát is“ – szólt a további részletekről.

A feltűnő busz könnyen felismerhető, hiszen azon egy képregény elevenedik meg nagyon látványos, rajzfilmes eszközök segítségével. Elsősorban az iskolás csoportoknak szánják az igényelhető rövid, rendhagyó irodalomórákat, de a vándorkiállítás anyaga interjúalanyunk tájékoztatása szerint önállóan is könnyen értelmezhető.   

„A busz vendégkönyvében tett aláírásokból kiderül: az eddigi legidősebb látogatóink 92 évesek voltak, de mindenütt teljesen apró látogatókra is számítunk. A legkisebbeknek az Arany János-művekben szereplő állatokról készített színezőket, a nagyobbaknak az érdekes rejtvényeket és a vonatkozó ismereteik tesztelését szánjuk. Továbbá a busz melletti pihenőben speciális napágyakon nyílik lehetőség Arany-kötetek lapozgatására, kvízek kitöltésére, szójátékok kipróbálására és erőfitogtatásra egy petrencés rúd vagy malomkő segítségével“ – sorolta a szórakoztató és tanulságos játékokat, foglalkozásokat.

Azt is elárulta, hogy a nyári időszakban kulturális rendezvényeken és művészeti fesztiválokon mutatkoztak be, a napokban kezdődő tanév során pedig délelőttönként szervezett diákcsoportokat fogadnak, délutánonként pedig a helyi lakosság apraját-nagyját szeretettel várják.

„Eddig az Arany-busz kapcsán 260 település meghívását fogadtuk. Ez idő tájt a PIM egy olyan tíz panelből álló Arany-emlékkiállítást is készít, amely majd akár több hétig is maradhat egy-egy művelődési házban, könyvtárban, iskolában. Ezenkívül májusban rendeztünk egy nagyon jól sikerült Arany-családi napot, amelyhez hasonlót az ősz folyamán is tartunk majd múzeumunk udvarán. Évközben folyamatosan további Arany Jánoshoz kapcsolódó előadásokat, beszélgetéseket is rendezünk. Mindezekről múzeumunk www.pim.hu honlapján nyújtunk részletes tájékoztatást“ – mondta el végül az Arany-jubileumhoz kötődő rendezvényeikről Hírek.sk-nak Szilágyi Judit.    

201708311755020.Arany-busz.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.