Ez nem Monty Python Repülő Cirkusza – VIDEÓKKAL
Itt mindenki hülye, csak én vagyok repülő illetve helikopter... Ugye valamilyen változatban szinte mindenki ismeri a szarkasztikus mondást, ami arra az esetre utal, amikor mindenkit bolondnak nézünk, mivel saját magunkat képzeljük a világ középpontjának. Kissé kifacsarva pont ugyanez a gondolat járt a fejemben, igaz, kérdés formájában, mikor a neten megpillantottam a német progresszív rock zenekar Flying Circus hirdetését.
A csapat még 1990-ben alakult a Rajna-vidéki Grevenbroichban, és természetesen nem azonos az 1968 és '75 között tevékenykedett ausztrál „rágógumi rock” formációval, s az angol abszurd humor közismert sorozatához, a Monty Python Repülő Cirkuszához sincs köze. A hard rock és a progresszív rock mezsgyéjén „egyensúlyozó” zenekarról ugyan volt tudomásom, de még német viszonylatban sem tartoznak a rockbandák első vonalába, így talán nem véletlen az sem, ha eddig nem kerültem közelebbi kapcsolatba a zenéjükkel. Eddig. Ugyanis
az együttes egy jól felépített reklámhadjárattal gondoskodott róla, hogy ezúttal a „célkeresztjükbe” kerüljek.
Történt ugyanis, hogy a karácsony előtti időszakban nem kevés alkalommal megtalált az egyik hirdetésük, mi szerint a 2024-ben megjelent élő albumukat fizikai formátumban ingyen elküldik annak, aki azt igényli, csupán a négy euró 90 cent postaköltséget kell kifizetnie a rendelőnek. Bevallom, először arra gyanakodtam, hogy bizonyosan ez is épp olyan átverés, mint amilyennel az interneten gyakorta találkozhatunk: kétes oldalak kínálnak fűt-fát, gyakran nem is kell érte sokat fizetni, de aztán vagy nem kapunk érte semmit, vagy egy fél téglával „jutalmaznak” bennünket. Persze csak akkor, ha előre fizetünk... És még mi járunk jól, ha nem nyúlják le a bankszámlánkról az összes pénzünket. Így hát alaposan utánanéztem a hirdetésnek, mert olyat már láttam, hogy konyhakés szettet vagy wifis hangszórót kínálnak gyanúsan olcsón, de egy sajátos és igényes muzsikát művelő zenekar ritkán él ezzel az eszközzel.
Amikor a banda hivatalos Facebook-csatornáján és honlapján is megpillantottam ugyanazt a hirdetést, akkor azonban már minden kétségem elszállt, ugyanis egyszerűen arról van szó, hogy létezik olyan zenekar, amelynek még fontos a fizikai megjelenés, és arra is áldoz, hogy akár olyan befektetéssel is új rajongókat toborozzon. Az már más lapra tartozik, hogy ez bizonyosan nem térül meg számára, vagy talán csak nagyon hosszú távon. A kínálat persze limitált, csupán több száz CD-re korlátozódik, de így is vagy jó szponzorra, vagy felesleges euró ezrekre van szükség, hogy ezt meg tudják lépni, mert az ilyesmin nem sokat nyernek. (Nyilván van lehetőség arra is, hogy a megrendelő tetszőleges összeget juttasson a zenekar számára, és ez az összeg ténylegesen az együttes bankszámlájára fut, de általában nem sok bevétele van ebből egy csapatnak. Az ilyesmi amúgy amatőr zenekaroknál bevett eszköz, de esetükben nem beszélhetünk fizikai formátumról.)
Mindenesetre a rajongók toborzására kiváló módszer, hiszen roppant célirányos. Aki kíváncsi, az megrendeli a korongot, és köztük nem valószínű, hogy akad olyan, aki nem érdeklődik a csapat muzsikája iránt. Időközben egy Imperial Age nevű orosz (jelenleg az angliai Northamptonban székelő) szimfonikus power metal zenekar hasonló jellegű reklámja (sőt, több hirdetés) szintén „szembe jött velem” a Facebookon, de őket „elengedtem”, ugyanis nem szólított meg a muzsikájuk. Ezek szerint nem egyedi esetről van szó, és a kezdeményezés felettébb szimpatikus.
Térjünk azonban vissza a Flying Circus zenekarhoz. A csapatot öten alkotják (Michael Dorp: ének; Michael Rick: gitár; Rüdiger Blömer: billentyűk, hegedű; Ande Roderigo: dob, ének és Dietmar Berteld: basszusgitár), de egykori basszusgitárosuk, Roger Weitz csak 2025 októberében távozott a csapat kötelékéből, így az On Tour című tavalyelőtt megjelent koncertalbumon is még ő játszik. Az ingyenes küldemény tartalmazta a digipack CD-t, amelyhez egy 12 oldalas füzetke is tartozik, de kaptam egy zenekari tagokat ábrázoló képeslapot is, melynek hátoldalára a zenekar vezetője névre szóló üzenetet írt. Ekkor eszembe jutott „megboldogult” kamaszkorom, amikor pár haverral 14-15 éves korunkban válaszborítékos leveleket küldtünk mindenféle magyarországi és külföldi zenekarnak. Becsületükre legyen mondva, hogy sokan válaszoltak, sőt, egyesek kazettán még hangzóanyagot is küldtek.
S most essék szó a koncertlemezről, ami a maga 79 percével majdhogynem kimeríti egy CD teljes játékidejét, így nyugodtan beszélhetünk akár dupla albumról is. A felvétel az addig megjelent stúdiólemezek és EP legjobbnak vélt szerzeményei közül válogat, de azt is meg kell említenünk, hogy a csapatnak időközben már megjelent egy újabb stúdióalbuma is, ami egy konceptlemez, hasonlóan a legutóbbi háromhoz, melynek témái is érdekesek. Az egyik például a több szempontból is izgalmasnak számító 1968-as év történelmi eseményeit alakítja át zenévé. Maga az a muzsika, amiből az együttes táplálkozik, szintén ebben az időben fogant. Inkább hagyományosabb, mint modernebb felfogású rockzene, azonban kellőképpen színes és fülbemászó ahhoz, hogy ne fulladjon unalomba.
A Flying Circus nem csinál zenei forradalmat, azonban mesterien és élvezetesen szintetizál.
Hallunk itt akusztikus gitár alapra „felhúzott” mesteri hegedűjátékot, vérbő rockdalokat, már-már a King Crimson módján elővezetett dzsesszes vagy kortárs komolyzenei betéteket, de minden az élvezhetőségen belül marad, a zenekar nem megy át öncélú virtuózkodásba vagy épp művészkedésbe.
Ez nem azt jelenti, hogy a hangszeresek ne lennének mesterei instrumentumuknak, ráadásul Michael Dorp markáns orgánuma egy teljesen egyéni ízt ad a muzsikának. Hangjában éppúgy ott lakozik Robert Plant éles, magas regisztere, mint Ronnie James Dio karcossága, de egyben kellőképpen rugalmas és megfelelően hajlékony is ahhoz, hogy illeszkedjen az adott szerzeményhez. Talán nem árulok el titkot azzal, hogy épp a hangja miatt lesz a Flying Circus több egy jól teljesítő, de átlagos csapatnál, s bár a dalok is erősek, ám a zenekar stílusa – mint ahogy korábban is írtam – inkább összegző, mint egyedi. Persze nincs ezzel semmi baj, sőt, egy nagyon kellemes hallgatnivalóval lettem gazdagabb. Az együttes tehát meggyőzött és elérte célját, hogy jobban megismerkedjem vele és figyelemmel kövesem munkájukat. Az On Tour című CD-t, pályafutásuk esszenciáját pedig mindenkinek meleg szívvel ajánlom, hiszen a csapat élőben is bizonyítja kvalitását.
