2013. december 27., 19:38

Évzáró koncertet ad a Tankcsapda

DEBRECEN. A jövő évi hosszabb külföldi koncertturné előtt szombat este a debreceni Főnix Csarnokban búcsúzik el a hazai közönségtől a Tankcsapda.

A jövőre 25 éves debreceni rockzenekar a hagyományos debreceni koncerttel zárja le a Rockmafia Debrecen lemezbemutató turnéját, amelyet 75 helyszínen mintegy 270 ezren láttak március óta - tájékoztatta Bakó Csaba, a Tankcsapda sajtófőnöke az MTI-t.

Megjegyezte, hogy a zenekar az ország minden régióját bejárta és számos külföldi fellépésük is volt az idén ,a többi közöttt Brüsszelben és Amszterdamban. Emlékeztetett, hogy néhány hete egy rekordot is felállítottak, ismét kiadták ugyanis a Tankcsapda eddig megjelent összes nagylemezét, amivel hetekre bevették az első tizennégy helyet a MAHASZ eladási listáján. A korongok rövid időn belül aranylemezzé váltak, az Igazi hiénák című, az Argo 2 film betétdalát is tartalmazó válogatás pedig már platina lemez lett.

A szombati záróbulin a Neck Sprain és a Kowalsky meg a Vega mellett vendégként feltűnik a színpadon Csató Péter, a Replika frontembere is, aki húsz évvel ezelőtt a Legjobb méreg című dalban közreműködött.

A trió a koncert után sem pihen, ám a hazai rajongók hosszabb szünetre készülhetnek, 2014 első öt hónapjában ugyanis csak külföldön játszik a Tankcsapda. Bakó Csaba hozzátette: a jövőre alakulásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar októberben új nagylemezzel jelentkezik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.