2013. május 19., 07:59

Eurovíziós Dalfesztivál: mi kell a sikerhez?

MALMÖ. "Nagyszerű dolog történt az életemben, köszönöm Dániának, és azoknak, akik bíztak bennem. Erős verseny volt és csodálatos érzés, hogy sikerült" - ezek voltak az első szavai Emmelie de Forestnek, az Eurovíziós Dalfesztivál idei dán győztesének a döntő után tartott sajtótájékoztatón.

A 20 éves énekesnő elmondta, hogy nagyon ideges volt a verseny előtt, most pedig próbál magához térni, a végén, már győztesként a színpadon sem tudta, mit mondjon. "A dalfesztivál szlogenje, a We Are One számomra azt jelenti, hogy a zene képes összekötni az európai embereket".

Emmelie de Forest köszönetet mondott Svédországban élő családjának is (édesapja svéd). Hozzátette: a svéd kötelék szempontjából is különösen boldogító számára, hogy éppen itt tudta megnyerni a versenyt.

"Hogy mit üzenek a hozzám hasonló fiataloknak, mi kell a sikerhez? Kellenek jó tanárok, remek zenésztársak, de el kell viselni a kudarcokat is, kitartónak kell lenni" - foglalta össze a dán énekesnő. Arra a felvetésre, hogy ha felkérik, jövőre is indulna-e az Eurovíziós Dalfesztiválon, Emmelie de Forest azt mondta, ezt egyelőre nem tudja megmondani, "ki tudja, mit hoz a jövő".

A dán delegáció vezetője arra a kérdésre, képes lesz-e Dánia megrendezni a rendkívül költséges versenyt jövőre, úgy fogalmazott, a témára két-három hónap múlva fog tudni biztosan igennel válaszolni.

Jon Ola Sand, az Eurovízió igazgatója ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy Svédország nagyszerű házigazda volt, és reményei szerint az lesz jövő májusban Dánia is.

"Júniusban ülünk le beszélgetni a jövő évi versenyről a dánokkal az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) genfi székhelyén" - közölte Jon Ola Sand.

Emmelie de Forest szombaton késő este 281 ponttal nyerte meg az idei Eurovíziós Dalfesztivált, 47 ponttal megelőzve az azeri Farid Mammadovot, 67-tel pedig az ukrán Zlata Ohnevicset. A Magyarországot képviselő ByeAlex 84 ponttal az előkelő 10. helyen végzett.


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.