2021. február 2., 11:27

Estendøn a tévében

2021. február 4-én a farnadi székhelyű Estendøn zenekar tűnik fel az M2 Petőfi TV Kulisszák mögött – az A38 hajón című műsorában. A koncertet 23.10-kor sugározzák.

Fotó: Estendøn-archívum

Ahogy arról már az ősz folyamán beszámoltunk, az Estendøn is résztvevője volt az A38 hajón megszervezett 1Kárpát-medence Fesztiválnak. Február 4-én, csütörtökön az ott készült koncertfelvétel válik elérhetővé.

Az akkor aktuális járványhelyzet már nem tette lehetővé a közönség előtt való zenélést.

Nyilván nem így képzeltük el a második fellépésünket az A38-on. Egy-két héttel a koncert előtt még reménykedtünk abban, hogy élő közönségnek tudunk majd koncertet adni, de aztán keresztül húzta a járványgörbe a terveinket”

– árulta el Recska Roman, a zenekar szólógitárosa, majd így folytatta: „A koncert kezdete előtt még nagyon komikusnak tűnt a helyzet, nem tudtam elképzelni, hogy hogyan fogjuk tudni hitelesen előadni a dalokat, de amikor elkezdődött a koncert, belém/belénk szállt egyfajta átszellemülés. Abban a helyzetben tényleg tudtam örülni annak, hogy ha így is, de zenélhetünk együtt egy kultikus helyen, nagyszerű technikai körülmények között.”

A formáció először 2017-ben járt a hajón, ahol a Jóvilágvan előzenekaraként mutatkoztak be.

Nem hittem volna, hogy megadatik még egyszer az az élmény, hogy az A38 hajón püfölhetem ismét a dobokat. Egy élmény volt! Közönség nélkül viszont olyan a buli, mintha a boltokban üresek lennének a polcok”

– tette hozzá a dobos, Smid Ádám.

Szebellai Dániel szerint a nézők hiánya olyan hatást keltett, mintha egy stúdióban zenélnének és azt rögzítenék. „Nekem kifejezetten jólesett egy ilyen, kevesebb adrenalinnal fűtött este. Közben persze éreztem, hogy élesben megy, rögzítik, s hogy majd egy igazi koncertfelvételként fogják visszanézni, ezért oda kell tenni magam” – magyarázta a szaxofonos, akihez hasonlóan a szólógitárosnak, Bánovski Richárdnak is szokatlan volt, hogy nem szólt a taps.

A megszokottnál feszültebb volt a hangulatom a felvétel miatt, aztán zenélés közben teljesen átalakult minden. Nagyon hiányzott, hogy nem láttuk a mosolyt az emberek arcán. A sok szünet után mindenesetre meglehetősen felemelő érzés volt újra színpadon lenni, koncertezni és a baráti körben együtt muzsikálni”

– zárta gondolatait Bánovski Richárd.

S hogy mindez hogyan sikerült, megtudhatják február 4-én 23.10-től az M2 Petőfi TV műsorát nézve. Ízelítőként – ide kattintva – a zenekar Gombolyag című dalának koncertfelvétele hallgatható meg, amelyet szintén a 2020. novemberi 1Kárpát-medence Fesztiválon rögzítettek.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.