2021. március 16., 20:19

Elment a daltulajdonos - Videóval

Egy Facebook-bejegyzés adta hírül a szomorú tényt: március 15-én elhunyt Dinnyés József énekes, dalszerző, a kortárs magyar költők verseinek megzenésítője.

Dinnyés József (1948-2021)
Fotó: Archívum

Dinnyés Jóskaként ismertük őt itt a Felvidéken is, ahol nagyon gyakran megfordult az elmúlt évtizedekben. Előszeretettel nevezte magát daltulajdonosnak, és valóban, azok a dalok, amelyeket gitárjával kísérve olyan szenvedéllyel és átéléssel előadott az ő tulajdonai voltak, hiszen ő találta meg a magyar költészet virágos mezején, és olyan alkotások váltak ismertekké az ő jóvoltából, amelyeket addig csak nagyon kevesen olvastak, sőt sok esetben a szerzőjüket sem ismerték. 

Nagyon sok felvidéki költő versét is megzenésítette, ezek közül jó néhány nem is kötetekben, hanem különböző folyóiratokban, nagyon elszórva jelentek meg, tehát ő még arra is sok időt szánt, hogy felkutassa őket.

Az alábbiakban a Wikipedia szócikkéből idézünk.

Dinnyés József Szegeden született 1948. augusztus 4-én. 1963-ban kezdett énekelni. 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben „Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert, amellyel 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig magyar Bob Dylanként „Bob Dinnyésként” emlegették, annak dacára, hogy Bob Dylan ekkor már egészen más utakon járt, és Dinnyést is egyre jobban foglalkoztatta a magyar költészet.

1973-as, első kislemezén két Buda Ferenc- és egy Morgenstern-vers mellett egyetlen saját szerzeménye, az Aranyos emberek szerepelt. Az 1970-es években egyrészt a versmegzenésítések és a saját dalok kettőssége jellemezte műsorait, másrészt az a furcsa helyzet, hogy miközben számtalan koncertet adott országszerte, sőt hivatalos ünnepségek, KISZ-táborok állandó fellépője volt, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egészen 1985-ig nem volt hajlandó nagylemezt készíteni vele, akkor is kicenzúrázták a címadó Határtalanul című dalát. A lemez megjelenése után öt évvel megjelent a Kín és dac című, 35 dalos albuma költők verseire.

Az 1990-es években alapított Aranyalmás Kiadó sorra megjelentette a hosszú évek során összegyűlt szerzeményeit. Öt évszázad magyar nyelvű költészet verseiből előadássorozatot szerkesztett. Szabadiskolát alapított, melynek keretein belül a történelem, irodalom és a zene hármasságát mutatja be az érdeklődő kisközösségeknek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.