2017. augusztus 24., 15:17

Elkezdődött a Strand Fesztivál

ZAMÁRDI. Idén már ötödik alkalommal rendezik meg augusztus 23. és 26. között a Strand Fesztivált Zamárdi szabadstrandján.
201708241518250.STR2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A rendezvényen olyan sztárok lépnek fel, mint például a Parov Stelar, a Bastille, John Newman, a hazai előadók közül többek között a Halott Pénz, a Punnany Massif és az Irie Maffia is fellép.

A Strand Fesztivált, a tavalyi évhez hasonlóan idén is együtt rendezik meg B.My.Lake-kel, így egy időpontban és egy helyen élvezhetik a látogatók az elektronikus és a rockosabb, alternatív dallamokat - hangsúlyozta Lobenwein Norbert fesztiválszervező.

A több tízezer látogatót nemcsak nagykoncertekkel várják, hanem különféle más programokkal is. Lesz például esti tábortűz, ahol négy-négy önként vállalkozó zenélhet majd a közönségnek, de egész napos vetélkedőket is tartanak Nagy Strand Kaland címmel, amely során többek között kincskereséssel és tutajépítéssel várják a vállalkozó kedvű fiatalokat, akik különféle sporteseményeken is részt vehetnek majd a négy nap alatt.   

Esténként a nagykoncertek mellett magyar dalszerzők kisebb, akusztikus koncertekkel szórakoztatják a közönséget. Idei újdonság lesz a szabadtéri kertmozi, ahol a négy nap alatt négy magyar filmet láthat a közönség.   

Az M2 Petőfi TV-vel közösen meghirdetett pályázatára pedig olyan videobloggerek jelentkezését várják, akik elkészítik a Strand napi híradóját. A jelentkezés határideje augusztus 13.   

Lobenwein Norbert emlékeztetett arra, hogy a Strand Fesztivál az egyik legfiatalabb magyar fesztivál, amelyet öt évvel ezelőtt indítottak útjára a Petőfi Rádióval közösen.

Minden újdonságot és információt megtalálnak a Petőfi Live-on.

201708241518250.STR2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.