2018. október 4., 09:39

Elkészült Mészáros Tamás felvidéki énekes első koncertfilmje

Leggyakrabban a Pátria és a Forrás Rádió sugározza dalait, s a Duna TV-ben is szerepelt már a Komáromi járásbeli Keszegfalván élő Mészáros Tamás előadóművész. Két éve nagyszerű hangja mellett színészi adottságait is megcsillogtatja a dél-komáromi Magyarock Dalszínház közkedvelt produkcióiban. Szakmai mérföldkőnek tartja az Indulnod kell címmel e napokban elkészült első koncertfilmjét, amely apropóján az eddigi pályafutásáról beszélgettünk.

A Mészáros Tamás-koncertfilm
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Mészáros Tamás archívuma
Már kamaszként eldöntötte: a színpadon a helye

Tamás elárulta: zenészcsaládból származik, s már gyermekként a dalolás és muzsikálás bűvkörébe került. Élete egyik meghatározó lehetőségeként említette, hogy szerepelhetett a komáromi Munka Utcai Alapiskola Álmodozók Diákszínpad színjátszó csoportjának István, a király című zenés előadásában.  

„Az éneklés és a színházi játék akkor teljesen elvarázsolt, s eldöntöttem, hogy felnőttként is e két egymást kiegészítő területen szeretnék majd érvényesülni. Leérettségiztem az Ipari Középiskola elektrotechnika szakán, a hétvégeken pedig már kamaszkoromtól az édesapámmal alkotott együttessel bálokban és másféle rendezvényeken is felléptem. Mindez hozzásegített ahhoz, hogy többféle zenei műfajban helyt tudjak állni, és megszokjam a színpadot. Eközben a komáromi művészeti alapiskolában Farkas Mónika énektanárnál csiszoltam a hangomat“ – szólt az indulásról.

Albumai egy összeforrott csapat szerzeményeit tartalmazzák

2014-ben jelent meg a Hallgass rám című 1. saját albuma, 2015-ben pedig az Itthon vagyok című CD-vel rukkolt elő.

Fotó:  Mészáros Tamás archívuma

„E nagylemezek után az egy-két dalt tartalmazó kisebb hanghordozóimat is kiadták. Például a Címlapsztorit, amit a semmiből felbukkanó, majd felejthető celebeknek írtunk. Továbbá a Kárpátok szépe elnevezésű szépségverseny hangja is lehettem, illetve a rendezvény himnuszát a zenészbarátaimmal együtt szereztük. A legutóbbi dalunk az Indulnod kell volt, amely címét az első koncertfilmemnek is kölcsönöztem“ – mondta el a továbbiakban.

Több éve ugyanazokkal a jól bevált zenészekkel és zeneszerzőkkel együtt készítik a dalokat, amelyek között vidám és szomorkás hangulatot árasztók egyaránt találhatók.

„E gépezetben legnagyobb szerepet Pécsváradi Zoltán zenei producerem játszik, akinek a stúdiójában szoktam felénekelni a dalokat. További stabil szerzőtársaim: Pratsler István és Velena István, akiken kívül évek óta állandó zenészekkel is együttműködöm. Nem szívesen éneklem a más énekesektől átvett dalokat. Saját szerzeményeink ugyanis legjobban tükrözik az érzés- és gondolatvilágomat. Azok szövegei valós történeteket mesélnek el, sokunkhoz közelálló emberi témákkal foglalkoznak“ –magyarázta.

Érdekes karaktereket alakít a Magyarock Dalszínház produkcióiban

Szólóban és Tar Gabriellával, a Magyarock Dalszínház további tagjával duettben is nagyon szívesen fellép Felvidék -, valamint Magyarország-szerte. 2016 óta tagja az említett dél-komáromi színtársulatnak, amely zenés produkciókkal lopta be magát a közönség szívébe. Kérésünkre három kedvenc szerepét említette meg.

Fotó:  Mészáros Tamás archívuma

„Mindhárom eddigi kedvencem más-más karakter. A túlparti társulattal idén januárban bemutatott Macskafogó című musicalben a közismert Mr. Grabowskit alakítom. A púpos című musicalben Peyrollest, Gonzague herceg romlott velejű intézőjét formálhattam meg. A nagyon mélyről jött szolga ura hátán igyekszik felkapaszkodni. Izgalmas feladat volt e kiszámíthatatlan, feminin alkat bőrébe bújnom, akiről nehéz eldönteni, hogy valójában melyik nemhez is vonzódik. Harmadikként pedig Jerry Lee Lewis szerepét említeném a Made in Hungaria musicalben. Azt azért is kedvelem, mert régebben egy rock and rollos formációban szintén daloltam. Mindhárom darabot folyamatosan játsszuk“ – sorolta az általa életre keltett figurákat.

Október 10-én Dunaszerdahelyen lesz az Indulnod kell sajtóbemutatója     

Végül örömmel újságolta, hogy október 10-én 18 órától a dunaszerdahelyi Choco Arden kávézóban tartja az Indulnod kell címmel, az MT Art kiadó által megjelentetett első koncertfilmje sajtóbemutatóját, ahol szólóénekesként és Tar Gabriellával együtt majd élőben is nyújt némi ízelítőt koncertjei hangulatából.

Fotó:  Mészáros Tamás archívuma

„E filmbe az évek során a legközkedveltebbé vált és hozzám legközelebb álló tíz dal került be. Fenyvesi Zoltán barátommal a dél-komáromi Monostori-Erődben is forgattunk. Ráadásként pedig egy velem általa készített interjú egészíti ki a dalokat.  Egyórás anyagot tartalmaz a DVD, amit majd a koncertjeinken is árusítunk, továbbá a koncertfilm megjelenésére időzített más relikviák is megrendelhetők a www.meszarostamas.eu weboldalon. E filmről további részleteket majd a szerdai sajtótájékoztatón árulunk el“ – tudtuk meg.

Bár már több rádióban is szerepelhetett, dalaik népszerűsítéséért elsősorban a hazai Pátria és a magyarországi Forrás Rádiónak, illetve a Duna TV Családbarát című műsora készítőinek mondott ezúton is köszönetet. 

A Mészáros Tamás-koncertfilm
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.