2023. július 21., 18:40

Elhunyt Tony Bennett Grammy-díjas amerikai énekes

96 éves korában elhunyt Tony Bennett 20-szoros Grammy-díjas amerikai jazz- és swingénekes - közölte szóvivője pénteken.

Legendás énekes
Tony Bennett (1926-2023)
Fotó: TASR

A zenész, akinek egyik legismertebb száma az I Left My Heart in San Francisco volt, és akit Frank Sinatra "a szakma legjobb énekesének" nevezett az 50-es években, pénteken halt meg New Yorkban.

Bennett szinte élete végéig dolgozott. Már a nyolcvanas évei végén járt, amikor 2014-ben duettalbuma jelent meg Lady Gagával, és 2015-ben világkörüli turnéra is indult vele. Lemezein duettet énekelt Paul McCartneyval és a soul királynőjével, Aretha Franklinnel, a country sztár Willie Nelsonnal és a U2 frontemberével, Bonóval is.

2016-ban 90. születésnapját nagyszabású New York-i partival ünnepelte, amelyen számos híresség, köztük Bruce Willis és John Travolta is részt vett. Az Empire State Building fényjátékkal köszöntötte.

Memoárja 2016-ban Just Getting Started címmel jelent meg.

2021-ben elárulta, hogy 2016-ban Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Egy Twitter-üzenetében azt írta: "Az élet ajándék, még Alzheimer-kórral is". Betegsége miatt a Radio City Music Hallban 2021 augusztusában adott utolsó koncertje után visszavonult a fellépéstől.

Anthony Dominick Benedetto néven született New York Queens kerületében, olasz bevándorló szülőktől. Kisgyerekként lenyűgözte a dzsessz, Louis Armstrong, Jack Teagarden és Joe Venuti zenéje, tízévesen már közönség előtt énekelt. Másik szenvedélye a rajzolás és festés volt, de anyagi helyzete miatt nem fejezhette be művészeti tanulmányait.

1944-ben besorozták, az európai hadszíntéren harcolt, részt vett egy koncentrációs tábor felszabadításában is. Leszerelése után a veteránokat segítő törvénynek köszönhetően kezdhette el énekesi és színészi tanulmányait. A Greenwich Village egyik klubjában fedezte fel Bob Hope színész, humorista, aki 1949-ben magával vitte turnéjára, az ő javaslatára kezdte a Tony Bennett művésznevet használni.

1950-ben lemezszerződést kapott a Columbia kiadótól, felvételeit Mitch Miller producer irányításával készítette. Első sikerei között volt a Because of You és a Stranger in Paradise, legtöbbet játszott dala az I Left My Heart in San Francisco lett, amelyért 1962-ben Grammy-díjat kapott.

A hetvenes évek végére súlyos magánéleti váláságba került: az ötvenes évei végén járt, házassága felbomlott, kokainfüggő lett és kétmillió dolláros adótartozást halmozott fel. A kiutat az jelentette, hogy átadta pályájának menedzselését a fiának, Dannynek.

A nagy visszatérés 1986-ban az Art of Excellence című albummal sikerült. Fia számos tévés fellépést szervezett számára, szerepelt David Letterman és Jay Leno rendkívül népszerű talk showjában, a Simpson család egyik epizódjában és az MTV Unplugged műsorában, s így a fiatalabb generációk is megismerhették.

Sikeresek lettek az Irving Berlin és Frank Sinatra előtt tisztelgő lemezei, valamint a Bennett on Holiday című albuma, amelyben Billie Holidayre emlékezett. A Here's to the Ladies című lemezével a női énekesek előtt hajtott fejet. 1998-ban készült el gyerekeknek szánt albuma, a The Playground.

Bennett stílusa az évtizedek során alig változott, sok kritikus szerint hangja és interpretációja csak javult az idők során, jellegzetes hangjával minden műfajt magas színvonalon adott elő.

A festészetet sem adta fel, három képe látható a Smithsonian állandó gyűjteményében, Queensben Frank Sinatráról elnevezett művészeti középiskolát hozott létre.

Több mint 70 albumát 50 millióan vásárolták meg, 20 Grammy-díja mellé (melyek között ott van az életműdíj is) két Emmy-díjat is kapott. Csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, több egyetem tiszteletbeli doktora, megkapta az amerikai kulturális élet legrangosabb kitüntetését, a Kennedy Center díját is. I Left My Heart in San Francisco című dala 2018-ban bekerült az amerikai Kongresszusi Könyvtár legfontosabb hangfelvételeket őrző nyilvántartásába.

Háromszor nősült, első két feleségétől négy gyereke született, harmadik feleségét, Susan Crowt 2007-ben vette el, 18 évi kapcsolat után.
 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.