2023. január 12., 07:48

Elhunyt minden idők egyik legnagyobb rockgitárosa

Meghalt 78 éves korában Jeff Beck legendás angol rockgitáros, az egykori Yardbirds tagja - közölte sajtósa helyi idő szerint szerdán.

A blues, a jazz és a rock and roll határait feszegető gitárvirtuóz bakteriális agyhártyagyulladásban hunyt el kedden, halála helye egyelőre nem ismert. "Jeff nagyon kedves ember volt, kiemelkedő, zseniális gitáros" - írta Tony Iommi, a Black Sabbath zenésze a Twitteren.

Beck a Yardbirds együttes tagjaként vált ismertté, később elindult szólókarrierje, mely a kemény rock, a jazz, a funky blues, sőt az opera területére is kiterjedt.

Híres volt improvizációs tehetségéről, a harmóniák szeretetéről és kedvenc Fender Starocaster gitárján található, úgynevezett vibrátókarról. Az Aerosmith gitárosa, Joe Perry mondta 2010-ben a The New York Times-nak: "Jeff Beck a Föld legjobb gitárosa, mindenestül felette áll mindannyiunknak, olyan tehetséggel, amilyen egy-két generációban csak egyszer tűnik fel".

Beck a 60-as évek végének legendás rockgitáros-nemzedékéhez tartozott, Clapton, Jimmy Page és Jimi Hendrix kortársa volt. Nyolc alkalommal nyert Grammy-díjat, a Rock and Roll Hírességek Csarnokába kétszer iktatták be, 1992-ben a Yardbirds tagjaként, később 2009-ben szóló zenészként. A Rolling Stone szaklap minden idők száz legnagyobb gitárosát felsoroltató listáján az ötödik helyre került.

Jeff képes volt éteri zenét játszani"

- mondta szerdán Jimmy Page, a Led Zeppelin alapítója.

Olyan énekesekkel gitározott, mint Luciano Pavarotti, , Cyndi Lauper, Stevie Wonder, legutóbb Johnny Depp, két lemezt készített Rod Stewarttal, egyet, az Emotion and Commotiont egy 64 tagú zenekarral.
"Szeretem a káosz elemét a zenében. Ez az érzés a legjobb, feltéve, hogy nem túl sok a káosz, egyensúlynak kell lennie. Épp most láttam a Cirque du Soleilt, úgy hatott rám, mint a teljesen szervezett káosz" - nyilatkozott a Guitar Worldnek 2014-ben.

Karrierje fénypontjai közé tartozott, amikor Tim Bogert basszusgitárossal és Carmine Appice dobossal 1973-ban megalapították a Beck, Bogert and Appice-t, koncertturnét tartott Brian Wilsonnel és Buddy Guyjal, valamint Les Paul emlékére készítette a Rock and Roll Party (Honoring Les Paul) albumot. Jeff Arnold Beck az angliai Surrey-ben született, a Wimbeldoni Művészeti Egyetemen tanult, apja könyvelő volt, anyja csokoládégyárban dolgozott. Gyerekkorában építette meg első hangszerét egy szivardobozból, képkeretből és egy távirányítású játékrepülő húrjából.

Több zenekarban játszott, mielőtt a Yardbirdsben felváltotta Eric Claptont, egy évvel később átadta helyét Jimmy Page-nek. Beckkel a zenekar olyan kislemezeket készített, mint a Heart Full of Soul', az I'm a Man és a Shapes of Things. Első instrumentális sikere az 1967-es Beck's Bolero, melyben szerepelt Jimmy Page és John Paul Jones, a későbbi Led Zeppelin tagjai, valamint Keith Moon, a Who dobosa és fellépett Jimmy Hendrixszel is.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.