2013. március 27., 22:03

Elhunyt Illés Károly, az Illés zenekar egyik alapítója

BUDAPEST. Hosszan tartó betegség után 69 éves korában szerdán elhunyt Illés Károly, az Illés együttes alapító tagja, a zenekarvezető Illés Lajos testvére. Temetéséről később intézkednek - közölte a család az MTI-vel.

Az Illés zenekar családi zenekarként alakult 1957-ben, és akkori szokás szerint a család nevét vette fel. Zongorán Illés Lajos, szaxofonon Illés Károly játszott, Zsiga István gitározott. Illés Károly a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium zenekarának is tagja volt.

A korai Illés a korszak ismertebb külföldi számait játszotta: dixielandet, olasz slágereket, örökzöldeket, Shadows- és Hurricanes-dalokat. Klubokban, az Alkotmány utcai közgazdasági technikumban, középiskolai bulikban, egyetemi rendezvényeken léptek fel. Amikor a Budapesti Műszaki Egyetem zenekara lettek, az Illés testvérekhez csatlakozott Nényei Tass (basszusgitár, hawaii gitár), Farkas Ádám és Halász Gyula (gitár), Rozinszky Csaba, majd Körmendy János (dob).

Repertoárjuk a Beatles és a Radio Luxembourg hatására bővült 1962-63-ban, ekkor a Bercsényi klubban koncerteztek, emellett pedig a Petőfi Sándor utcai Építők klubjában is rendszeresen telt ház előtt léptek fel. Az 1963-as sportcsarnokbeli amatőr fesztiválon aranyérmet nyertek. Illés Károly a hatvanas évek közepéig volt tagja a zenekarnak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.