2013. szeptember 8., 11:57

Életműdíjat kap Szörényi Levente

BUDAPEST. Fiatal előadó-, illetve alkotóművészek vehetik át vasárnap este az idei Gundel Művészeti Díjat. Az életműdíjat Szörényi Levente kapja.
Szinetár Miklós zsűrielnök a döntésről az MTI-nek megjegyezte, hogy Szörényi Levente elismeréséhez aligha kell kommentárt fűzni, a zeneszerző teljes eddigi munkássága indokolja kitüntetését.

A rendező szerint ebben az évben különleges tehetségeket jelöltek a művészeti felsőoktatási intézmények, nem volt könnyű az idei erős mezőnyből kiválasztani a pályakezdés előtt álló díjazottakat.

Kosik Anitát és Sándor Pétert a Színház- és Filmművészeti Egyetem javasolta az elismerésre. A zeneakadémisták közül Kovács Gergely zongoraművészt és az ének szakos Ruszó Alexandrát választották.

A táncosok közül a néptáncos Kovács Gábort, illetve Horányi Adrienn klasszikus táncost ismerik el. A képzőművészeti elismerést Tőkés Rékának ítélték, a plasztikai alkotók közül Magyari Balázs kap díjat. Az úgynevezett Sztár-lett kategória díját az Attraction Látványszínház nyerte el.
 
A Gundel Művészeti Díjat Láng Györgynek, a Gundel Étterem tulajdonosának kezdeményezésére magánemberek alapították. Az először 2001-ben átadott díjat 2011-ben átalakították: az elismerést az életműdíj kivételével csak pályakezdés előtt állóknak ítélik oda. A Gundel Művészeti Díj célja, hogy a művészeti felsőoktatási intézmények jelöltjei közül kikerülő díjazottak minél több lehetőséget kapjanak karrierjük elindulásához.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.