2014. szeptember 29., 10:56

Egyszerre két lemeze jelent meg Prince-nek

BUDAPEST. Egyszerre két stúdióalbumot jelentetett meg hétfőn Prince, napjaink rockzenéjének egyik zsenije. A Jimi Hendrix és Michael Jackson keresztezésének tartott multiinstrumentalista előadó, dalszerző és énekes szóló munkája Art Official Age, 3rdEyeGirl elnevezésű lányos projektje PlectrumElectrum címmel jött ki.
A kiadványok Prince-nek a Warner Bros. Recordsszal történt kibékülése utáni első új munkái. Az Art Official Age 18 évvel követi a kiadó által gondozott legutóbbi anyagot, a Chaos and Disordert, ráadásnak a három gyönyörű és nagyszerűen zenélő hölggyel közös projektje, a tavaly útjára bocsátott 3rdEyeGirl is elkészített egy teljes lemezanyagot - közölte a lemezeket Magyarországon forgalmazó Magneoton az MTI-vel.

A két album fizikai formátumban hétfőn került piacra Nagy-Britanniában és Európa több pontján, az észak-amerikai megjelenés napja kedd.

A világ egyik legsikeresebb amerikai rockzenésze (túllépte a 100 millió eladott lemezt, hétszer kapott Grammy-díjat) 1996-ban azért szakított a Warnerrel, mert állítása szerint a kiadó az eladási statisztikákra hivatkozva lassította volna munkatempóját. Prince-re már tizenévesen felfigyelt a Warner, első albuma, a For You 1978-ban jött ki a kiadónál, ezt további 17 (!) stúdiólemez követte ugyanott. A szakítás idején és utána Prince egy darabig Symbol néven dolgozott, a férfi és a nő összevont jelét használva, a 2000-es évekre aztán visszatért a Prince-hez. Az elmúlt csaknem két évtizedben saját kiadója, az NPG (zenekarának neve egykor New Power Generation volt) jelentette meg munkáit.

Az Art Official Age hangzása hozza a Prince-től várt, szexuális töltöttségű funky/soul/R&B világot. Az első videó már év elején nyilvánosságra került: a Breakfast Can Wait klipjében Danielle Curiel táncol, és a kilencvenes évek Prince-videóira emlékeztet túlfűtött koreográfiával. A táncosnő nemcsak főszereplője volt a filmnek, ő írta, rendezte és a koreográfiát is kitalálta. Az album további számai között szerepel a vagány Clouds, az érzelemdús ballada, a Breakdown vagy a hiphopos U Know.

A 3rdEyeGirl projekt PlectrumElectrum című konceptalbumán egy fokkal keményebb a hangzás. A csapatban a mindenféle hangszeren játszó Prince mellett három hölgy szerepel: Hannah "Ford" Welton dobol, a dán származású Ida Nielsen basszusgitározik és vokálozik, a kanadai Donna Grantis pedig gitározik. Prince-nek korábban is jó szimata volt a tehetséges hölgyekhez, gondoljunk csak Sheena Eastonra, Apolloniára vagy Carmen Electrára, akiket szintén ő fedezett fel évtizedekkel ezelőtt.

Prince nemcsak fáradhatatlan munkatempójú, jó ízlésű zenei kísérletező, valamint excentrikus személyiség, sajátos szóhasználatot is alkalmaz dalainak címeiben. Utóbbi lényege, hogy egyszerűsítő jelleggel gyakran helyettesít betűkkel és számokkal szavakat. Ennek története egészen 1981-es albumáig, a Controversy-ig nyúlik vissza, az ezen található Ronnie, Talk 2 Russia, illetve a Jack U Off az első két példa. Mindkét mostani kiadványán követi ezt a hagyományt, lásd például a U Know vagy a Fix Ur Life Up című szerzeményt. A kódolás része a 3rdEyeGirl-lemezen ezúttal a mindent mindennel egybeírás is.

Az idén nyáron megkötött új Prince-Warner kontraktus eredményeként az 56 éves és alig 157 centi magas művész teljes katalógusa felett rendelkezhet. A megállapodás részeként újra megjelenik Prince legsikeresebb, eddig 20 millió példányban értékesített lemeze, a Purple Rain. Az 1984-es kiadás 30. évfordulóján egy újramaszterizált, deluxe változat kerül piacra.

A Magyarországon egyszer, a 2011-es Sziget fesztivál nulladik napján fellépett Prince ma is a legdrágább élő zenei produkciók közé tartozik, gázsija fellépésenként az NME zenei lap szerint 1,8 millió dollár.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.