Egyre sérülékenyebb a magyarországi fehérgólya-állomány
A közlemény szerint a gólyaállomány magyarországi változásait 1941 óta követik a kutatók. Az akkor még 15-16 ezer párt számláló állomány az 1960-as évek végére harmadára csökkent a táplálkozóhelyek és hagyományos fészekrakóhelyek (nádtetők, széles kémények) fogyatkozása miatt.
A villanyoszlopokra átköltözött gólyaállomány végül stabilizálódott, az elmúlt öt évtizedben 5 ezer pár körül ingadozott. Megváltozott azonban az elterjedés súlypontja, mivel a Dunántúlon, az Északi-középhegységben, az erdősített és a nagyrészt felszántott sík vidékeken csökken az állomány, az Alföld többi részén nő.
Az MME által szervezett 7. Nemzetközi Fehérgólya-felmérési Akció eredményei szerint 2014-ben a magyarországi gólyaállomány 4950 fészkelőpárra volt tehető, a kezdeményezésben részt vevő természetvédők 8574 fészket és 2272 üres, fészekanyag nélküli gólyafészek-magasítót jelentettek.
A gólyaállomány 40 százaléka az ország északkeleti megyéiben, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Hajdú-Biharban költött, a legkevesebb gólya Komárom-Esztergom, Nógrád és Heves megyében él. 2014-ben az átlagos fiókaszám 2,55 volt, ami az átlagosnál jobb eredménynek számít.
Az idei adatok szerint a tavalyinál 10 százalékkal kevesebb pár foglalt fészket Magyarországon, és az átlagos fiókaszám is csupán 2,2 körül alakult. Ehhez hasonló ingadozást tapasztaltak már a szakemberek korábban is: a gyengébb eredmény oka a tavaszi vonuláskor tapasztalt kedvezőtlen időjárás és a kis fiókák megfázását, pusztulását okozó kora nyári esőzés lehet.
A közlemény szerint az állománycsökkenés hátterében álló okok óvatosságra intenek a jövőt illetően, ugyanis a faj fő táplálkozóhelyéül szolgáló gyepek kiterjedése 1941 óta harmadával, félmillió hektárral, a szántóké pedig csaknem egymillió hektárral csökkent. Ezzel egy időben megkétszereződött a beépített területek, valamint a fehér gólyák által elkerült erdős területek nagysága is, a szakmapolitikai célkitűzések között pedig további erdősítés szerepel. Az erdők kiterjedésének növekedése nem csupán a nyílt területeket kedvelő fajok - a fehér gólyán kívül például a túzok vagy a darvak - eltűnése miatt kedvezőtlen hatású, hanem az ott jellemző növényzetnél nagyobb vízigényű faállományok a talajvízszint csökkenéséhez is hozzájárulnak egyes területeken - áll a közleményben.
További aggodalomra ad okot, hogy a kedvezőtlen éghajlati változások ellenére sem változott lényegesen a vízgazdálkodás. Az évtizedekkel ezelőtt kizárólag belvíz-elvezetési céllal létrehozott csatornarendszerek üzemeltetése általában mellőzi a vízmegőrzési szempontokat, noha a vizes élőhelyek ilyen módon történő lerontása nemcsak a gólyák és más fajok visszaszorulásával, hanem a mezőgazdaságban a belvízkároknál nagyobb termésmennyiség csökkenéssel is járhat.
A közlemény szerint ugyan az európai fehérgólya-állomány az elmúlt két évtizedben jelentősen nőtt és Magyarországon is állandó nagyságú, továbbra is folytatni kell a faj rendszeres felmérését, szükség esetén pedig megfelelő intézkedéseket kell hozni a fészekrakóhelyek pótlására, a táplálkozóhelyek megőrzésére és helyreállítására, valamint figyelemmel kell kísérni az agrártámogatások hatását az élőhelyek minőségére.
