2021. szeptember 9., 19:01

Egy vándor szív meséje: már hallható Tamburilda második videoklipje - VIDEÓVAL

Az idei májusi bemutatkozása után most jelent meg a dallamos tamburazenét a szókimondó rappeléssel elegyítő, felváltva Észak-Komáromban és Budapesten élő Nagy Ildikó, azaz Tamburilda második videóklipje.

A dal címe Egy vándor szív meséje, amely egyszerre szól a belső útkeresésről és a megfelelő társ, vagyis az IGAZI megtalálása iránti örökös vágyról.

Az előadó a tamburát ismét a hiphop műfajba építette be, ahogy azt az első dalában, a Játsszuk el címűben is tette.

A felvidéki származású, pályakezdő művész a Ma7.sk-nak elárulta: azért „tűnt el“ egy időre, mert úgy döntött, hogy ezentúl egy másik zenei műfajban folytatja az útját. Erről részletesebb információt hamarosan a Tamburilda nevű Facebook- és Instagram-oldalán tesz majd közzé. Addig is érdemes meghallgatni az új dalt, amellyel a nyári randevúk, párkeresések után, valamint az akadémiai és tanévkezdés idején talán sokak szívét sikerül megérintenie.

Hallgassátok a dalt olyan szeretettel, amilyennel azt a dalszöveget szerző Tamburilda az alkotótársaival: a zenét és a klipet készítő Keskeny Márkkal (KM Records Kiadó – Budapest), valamint a SZELLE Booking & Management irodával együtt életre hívta!
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.