Egy pozsonyi feltaláló, az első magyar nyelvű opera szerzője

Ami a két évszám között eltelt 60 esztendőben vele történt, arról eléggé szűkszavúan tudósítanak a krónikák. 1785–1787 között karmesterként ügyködött a pozsonyi német színházban. Innen 1790‑ben átszerződött Kelemen László éppen akkortájt alapított Első Magyar Nemzeti Játékszíni Társaságához Budára. Valószínűleg a színidirektor kérte fel egy „szomorú‑vígopera” komponálására, amelynek szövegét Szalkay Antal (1753–1804) katonatiszt és műfordító állította össze. Egy bécsi népszínműíró, Prinz Schnudi und Prin­zessin Evakathel c. darabját magyarította, és közben csavart is rajta egyet. Így született meg az első (kétfelvonásos) magyar dalmű, a Pikkó herceg és Jutka Perzsi librettója, és ehhez szerzett zenét Chudy József, a társulat karmestere. Sajnos a zenéről nem sokat tudni, mert a kottája – ha volt egyáltalán – nem került elő. Persze ne gondoljunk a hagyományos értelemben vett operára, inkább olyan énekes játékra, amelyben a szereplők általában prózában beszéltek egymással, időnként a zenekar is megszólalt és áriák, duettek vagy népdalok szakították meg a történetet.

A cselekmény egzotikus helyszínen játszódik. Pikkó egy kalmük herceg, aki szerelmes lesz Gömböc tatár kán Jutka Perzsi nevű lányába. Mivel a lányt nem adják, megostromolja a kán Ypsilon várát, és levágja a potenciális apósa fejét. Noha a lány is szereti Pikkót, apja gyilkosához mégsem mehet nőül, inkább önkezével véget vet életének. A bánatos Pikkó herceg különös módját választja az öngyilkosságnak: annyi cukrozott mandulát eszik meg együltében, hogy belehal. Itt véget is érhetne a tragédia, de ekkor megjelenik Xixaxoverox varázsló, és mindenkit életre kelt. Az úttörő vállalkozás nagy hatással volt nemcsak a nézőkre, hanem a kortárs írókra is, például Csokonaira, akinek Az özvegy Karnyóné című „énekes bohózata” talán meg sem született volna enélkül. Mondják, hogy Csokonai szívesen énekelte az Én gyilkosa Gömböcnek… kezdetű áriát is.

Chudy azonban nemcsak komponista volt. Még pozsonyi éveiben egy műszaki berendezés ötlete is megfogant benne. Ez egy érdekes távíró‑berendezés volt, amelynek 15 oldalas leírása fennmaradt Beschreibung eines Telegraphs, welcher im Jahr 1787 zu Pressburg in Ungarn ist entdeckt worden címmel (Buda,1792). Tulajdonképpen kétféle távjelzőt képzelt el: az egyik optikai, a másik akusztikai volt. Az optikai berendezés egy doboz volt, öt redőnnyel zárható‑nyitható kerek ablakkal, sorban elhelyezve, s minden ablak mögött egy fényforrással. Az ablakok nyitogatásával és zárásával összesen 32‑féle helyzetet lehetett előállítani, ezek egy‑egy betűt jelentettek. Az akusztikus berendezésben a fényforrást harang helyettesítette. A „sötét ablaknak” egy harangkondítás, a „világos ablaknak” két harangkondítás felelt meg. Egy másik változatban magas és mély hangú dobok szerepeltek. A távjelző‑berendezést előkelő urak előtt be is mutatta, de ahogy az már lenni szokott, egyikük sem nyúlt a bugyellárisa után, hogy anyagilag is segítse a találmány elterjesztését. Pedig Chudy még egy operában is népszerűsítette a berendezést. A Der Teleg­raph oder die Frenschreibmaschine c. darabot 1796. január 3‑án Budán, másnap Pesten is bemutatták. Találmánya öt évvel megelőzte a francia Claude Chappe‑féle távírórendszert, amely Napóleon hatalmi törekvéseit is nagyban segítette.

A cikk a Magyar7 hetilap 2018/16. számában jelent meg.