2018. november 26., 13:35

Egy kicsi zenekar, ami nagy csodát művel – Gorlo Volka

Ez pedig nem más, mint Farkas Meli és Mézes Zoli minimál formációja. 2018. november 24-én, szombat este szemünk és fülünk volt a dunaszerdahelyi NFG klubban Kelemen Kata, hogy beszámolhasson erről a zenei különlegességről.

gorlo_volka_22-.jpg
Galéria
+4 kép a galériában

A két fiatal zenész neve felvidéki berkekben nem ismeretlen. Meli saját szerzeményeivel, megzenésített verseivel szólóban is sokszor állt színpadon. Zolit többen a Foxiesből ismerhetik, valamint jelenleg a Gorlo Volkán kívül a Pálmafunk formációnak is tagja. Együtt zenélni A Farkas a Mézes a Német meg a Bob zenekarukban kezdtek, majd mikor a Német meg a Bob külön utakra indult, ők váltottak minimálba, és alkották meg a jelenlegi kétszemélyes csodájukat.

Meli a koncert előtt elmondta, hogy inkább ilyen családi hangulatú, kicsi klubokban szeretnek és szeretnének zenélni, mint amilyen az NFG, vagy az előző koncertjük helyszíne, a Gandre Café. Ilyenkor látják a közönség arcát, rögtön visszajelzést kapnak arról, hogy az embereknek mi tetszik igazán.

Mikor elkezdődött a koncert, egy más világba csöppent a közönség. Meli lélekig hatoló szövegei, a két zenész egymásra hangoltsága, a zeneileg kiválóan összerakott számok mindenkit letaglóztak – a szó legpozitívabb értelmében. Szólt a Hajó, a Vonat, a Tarantino, a Fatális szeretők, legújabb daluk, a Lucifer, és még sorolhatnám. Fontos megjegyeznem, hogy Meliék olyan „szövegírókkal” is együtt dolgoznak, Mint Dsida Jenő, Ady Endre, vagy éppen Pilinszky János. Biztos vagyok benne, hogy ezek az urak sosem gondolták volna, hogy „szövegeik” hallatán valakinek majd éppen táncolni szottyan kedve. De kiderült, semmi sem lehetetlen.

Fotó:  Kelemen Kata

Meli gitárral, lábra szerelt csörgővel, lábdobot helyettesítő, laikus számára kis fadoboznak tűnő kütyüvel, Zoli pedig gitárjait cserélgetve és elképesztő mennyiségű effekttel virtuózkodott. Meli nagyon egyedi, gyönyörű hangja sajátos töltetet adott minden dalnak. Sőt, két számban Zoli kellemes, mély hangja is fokozta a hatást. (Hozzátennénk, nincs az a livestream vagy amatőr videó, ami ezt képes visszaadni.)

Az NFG közönsége boldogan adta át magát az élménynek: volt, aki tátott szájjal, mozdulatlanul hallgatott, volt, aki a párjával összebújt és volt, aki – mintha kisördög bújt volna belé – szinte táncolt ültében. De egyszer csak ez a koncert is véget ért. Kiderült, a tízéves tervben egy CD is benne van, de azért reméljük, nem fog kelleni annyit várnunk rá.

„Mi, akik ott voltunk, mindannyian Gorlo Volka rajongók lettünk. Aki igazi zenei csemegét szeretne kínálni, hallani, keresse őket bátran, hiszen Meli és Zoli – nem mellékesen – még nagyon jófejek is.” – fejezte be élménybeszámolóját Kelemen Kata.

gorlo_volka_22-.jpg
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.