Egy igazi szerelemzenekar: Blues Trappers
Azt szokták mondani, hogy annak van jó élete, akinek a hobbija a munkája, de mi van akkor, ha valakinek a munkája a hobbija? A kettő jelen esetben ugyanis nem egészen ugyanaz, csak majdnem.
A 2009-ben alakult budapesti Blues Trappers zenekart Magyarország elismert hangtechnikusai alkotják és a párkányi fellépésükön találkoztam velük a közelmúltban. Az alapítók közül ketten ma is tagjai a csapatnak, egyikük a siófoki születésű Takács László Taki basszusgitáros, és szintén őstag még a gitáros Kassai Zoltán Zolka, aki egyébként esztergomi és énekel is. A formáció dobosa a kalocsai Cihika Erik, a másik gitáros pedig a miskolci Virág Csaba.
A zenélés úgy indult, hogy az alapítók nagy kedvence volt a Blues Brothers című film John Belushi és Dan Aykroyd főszereplésével, s elhatározták, hogy a filmben elhangzó zenéket a saját ízlésükre formálják és előadják. A mai napig szerepel egy-két filmbéli dal a repertoárjukban, de azóta természetesen bővült az előadott dalok száma személyes kedvenceik ikonikus darabjaival. A zenekar tagjai egy évre rá kezdték el forgatni azt a Street Meeting című dokumentumfilmet, amely a csapat munkáján keresztül mutatja be az utcazenélés bürokratikus akadályait, vagy épp sikereit.
fogalmazott önironikusan és nevetve Zolka.
Ehhez azt is tudni kell, hogy Zolkáék nem akusztikusan, hangosítás nélkül álltak ki muzsikálni, hanem úgy, mintha egy klubban, vagy egy fesztivál nagyszínpadán mutatkoznának meg, azaz nemcsak két szál gitárt kellett biztosítani a produkcióhoz, hanem először is áramot, majd egy komolyabb felszerelést, amelyen kihangosítják a „motyót”. Hangtechnikusok lévén ez mondjuk nem okozott különösebb nehézséget, de egy hangosan megszólaló zenekarnak már bizony van hangereje, és egy komplett koncert lejátszása egy kisebb hangrendszerrel és teljes felszereléssel olyan helyszíneken, mint mondjuk a Budavári Palota hátsó udvara, a Széll Kálmán tér (akkor még Moszkva tér), vagy Esztergom belvárosa, nem kevés engedélyt és logisztikát igényel. Némiképp „lelőve” a film egyik kulcspoénját, furcsamód azokon a helyszíneken ment a leggördülékenyebben az ügyintézés, amelyek elsőre a legkeményebb diónak tűntek, hiszen például a Budai Vár tövébe még autóval se nagyon lehet bemenni, a Blues Trappersnek pedig aránylag könnyen sikerült a fellépés is, pedig senki sem hívta őket oda. Ellenben más, látszatra „simábbnak” tűnő helyszínen már az engedélykérés sem sikerült. A többi kiderül a filmből.
jegyezte meg szintén nem halálos komolysággal Virág Csaba, a zenekar legifjabb tagja, aki közel két éve muzsikál a Blues Trappersben.
Például a tavalyi paksi Gastroblues Fesztiválon a bulinkon eredetileg úgy volt, hogy az ott szintén fellépő Ian Paice (a Deep Purple legendás dobosa – L.G. megjegyzése) átugrik hozzánk dobolni és tudunk egy kicsit jammelni, de aztán ez valamilyen oknál fogva végül nem jött össze. Ha összejön, akkor valószínűleg az önéletrajzomba is bekerült volna...
mesélte Csaba, aki szerint kutatják a lehetőségeket, hogy hétközben hol lehetne fellépniük, mert a hétvégi koncertek általában megvalósíthatatlanok számukra, hiszen egy valamire való hangtechnikus akkor ugye szolgálatban van. Az is kész csoda, hogy Párkányban egy pénteki napot sikerült összehozni, teszi hozzá. Budapesten hétközben ugyan néha akad klubfellépési lehetőség, de általában olyankor, ha egy adott napon „kiesik” valamilyen zenekar, és pár óra alatt összerántani a csapatot szinte fizikai képtelenség.
Ami a repertoárt illeti, az elmúlt évek alatt némileg rockosodott, feszesebb lett, mondták a fiúk.
közli hetyke mosollyal a bajsza alatt és a szakálla felett Csaba.
vág bele Taki, az időközben megérkezett Csaba mellé.
felel vissza Csabi.
mondja nevetve Taki, aki azt is elmesélte, hogy mikor többüknek megszűnt a munkaviszonya a Millenáris rendezvényközponttal, akkor a zenekar is szünetelt pár évig, de aztán sikerült mindent újjászervezni. Sőt, Taki most egy öttagú akusztikus projektben is érdekelt, amely formáció – ha minden jól alakul – ősszel a Felvidéken is fellép majd.
