Egy eperjesi elmegyógyász és fia, az opera varázslója
Az Oláh család karrierje Budáról indult, s Eperjes érintésével tért vissza Budapestre. Oláh László ügyvédi pályájának kezdetei a szabadságharc időszakára esnek, családjával Eperjesen talál menedéket. Fia, Gusztáv Eger és Bécs érintésével tér vissza Budapestre, ahol a legendás lipótmezői elmegyógyintézet igazgatója lesz helyettes államtitkári beosztásban. Az ő fia viszont inkább festőművész anyja tehetségét örökölve a magyar színházi élet legendás díszlet- és jelmeztervezője lesz, de gyorsan beletanul az operarendezésbe is.
A zajos családtörténetet kezdjük tehát a nagyapánál, Oláh Lászlónál, akinek mindössze 31 év adatott ezen a földi palettán. A szabadságharc idején szerzi meg az ügyvédi titulust, de se ügyvédként, se ügynökként nem boldogul, ezért családjával együtt Eperjesen próbál szerencsét. Nem sok sikerrel. Jogászként házasságkötésekkel és a végrendeletekkel foglalkozik, több szakmunkát is megjelentet ezekben a témákban.
Talán maga sem sejti, hogy alig 31 évesen, 1857-ben ő is itt hagyja ezt a földi árnyékvilágot, fia, Gusztáv László Gyula alig három hónapos, amikor meghal. Hogy a baj ne járjon egyedül, gyorsan követi őt a neje is, így a kis Gusztáv neveltetése nagybátyjára, Burchald-Bélaváry Konrádra marad. Igaz, nem panaszkodhat, a nagybácsi ugyanis vagyonos ember, főrendi tag, a Széchenyi István által alapított pesti hengermalom igazgatója, aki maximálisan támogatja nevelt fia törekvéseit.
Gusztáv az egri középiskola elvégzése után a bécsi orvosi egyetemre kerül, majd a párizsi Salpêtrière-ben, a híres Jen-Martin. Charcot professzor mellett is eltölt egy évet, így a német mellett a francia nyelvet is elsajátítja. „Barátai, tisztelői többször kiemelték szellemének franciás könnyedségét” – írja róla Szirtes Gyula. Egyetemi tanulmányai befejezése után 1891-ben a messze földön híres lipótmezei elmegyógyintézet orvosa lesz, majd pár éves angyalföldi kitérő után visszatér a Lipótmezőre, de már az intézmény igazgatójaként, amelyet 1910 és 1925 között irányít.
Ekkor megy nyugdíjba, de szakmai munkásságát tovább folytatja, s az Egészségügyi Tudományos Tanács alelnökévé nevezik ki. A 70. születésnapjára, 1927-ben rendezett ünnepségen joggal mondhatta: „Van örömre okom, ennyi ideig még senki sem állott elmegyógyintézetnek az élén és a munkám nem volt könnyű”. Nemcsak idehaza részesült méltó elismerésben, de Nyugaton is kiemelt figyelemmel kísérték a munkásságát, joggal ünnepelte őt a külföld is, az egyik német szakfolyóirat jubileumi számot adott ki a tiszteletére. Több, mint száz tudományos közleményt publikált, ezek között a saját idejében úttörő jelentőségűeket.
1924-ben széles társadalmi alapon megszervezte Magyarországon az Elmevédelmi Ligát, amelynek ügyvezető-elnöke lett. Hosszú pályafutása alatt több nemzetközi kongresszuson képviselte hivatalosan a magyar kormányzatot. Pisztora Ferenc írta róla: „Oláh Gusztáv mindenekelőtt a betegei között élő, szüntelenül azok érdekében tevékenykedő, gyakorlati beállítottságú, ízig-vérig intézeti elmegyógyász ideálját képviselte.
Jórészt ennek tudható be, hogy olyan, a legfinomabb pszichopatológiai tünetekre is felfigyelni tudó, széles körű és egyben mélyreható kórlélektani ismeretekkel rendelkező pszichiáter fejlődött belőle, aki a későbbiekben azután gazdag tapasztalatait originális szemléletté tudta kiérlelni, s képes volt arról tudományos publikációkban számot is adni”. Nagyon szép életkort élt meg, 87 éves korában, 1944 januárjában hunyt el. Szeretett munkahelye, a Lipótmezei Elmegyógyintézet 63 évvel élte őt túl, amikor 139 éves működést követően 2007-ben minden előzmény nélkül bezárták. Az eltelt időszak fényesen bizonyította, hogy elhamarkodták e lépést.
Id. Oláh Gusztáv mindenesetre a nősülést nem siette el, 41 éves, amikor oltár elé vezeti a csíkcsekefalvi Fodor Róza festőművészt, aki Budapesten, az Állami Női Festőiskolában képezte magát Deák Ébner Lajos festőművésznél. 1901 augusztusában születik meg Gusztáv fiuk (aki a keresztségben még megkapja az István és László neveket is), majd négy évvel később Melinda lányuk.
Az ifjabb Gusztáv később gyakran viccelődik barátai előtt azzal, hogy ő tulajdonképpen elmegyógyintézetben nőtt fel, ami igaz is volt, hisz ott éltek egy szolgálati lakásban. A kisfiút egyaránt érdekli az élő és a fagyott muzsika (építészet) is, s gimnazista korában talán még maga sem sejti, hogy a kettőt mesterien ötvözi majd pályafutása során. Térszerkezeti tanulmányokat folytat a Műegyetemen, míg a Zeneakadémián magánúton zongorázni tanul.
Már egyetemista korában bejelentkezik az Operaházban Kéméndy Jenőhöz díszletterveivel, s akkor még ő maga sem gondolja komolyan, hogy ez az épület lesz élete meghatározó állomáshelye, ahol előbb díszlet- és jelmeztervezőként alkot, de sok esetben ő maga is rendezi az egyes előadásokat. Imád urazni, s az utazásait sokszor összeköti színházi munkáival is, nemcsak vidéki városokban tűnik fel (Szeged, Kolozsvár, Kassa), de Európa nagy operaházaiban is állandó vendég lesz. Egyedül Amerikát nem vállalja, holott többször is hívják New Yorkba, a híres Metropolitanbe. A húszas évektől kezdve elképzelhetetlen nélküle az Operaház, egyes díszletei és rendezései évtizedekkel túlélték őt, sőt az 1937-ben az ő díszleteivel, Nádasdy Kálmán által rendezett Bohémélet, valamint a Diótörő máig műsoron van. 1933-ban rendezőként is bemutatkozott az Operaházban (Verdi: Álarcosbál), legnagyobb sikerét 1935-ben Respighi A láng című operájának színrevitelével érte el, amely Firenzében is hatalmas sikert aratott.
– írta a budapesti bemutatóról Fodor Gyula.
De dolgozott a Nemzetiben is, ahol 1926-ban Hevesi Sándorral misztériumként álmodta színpadra Az ember tragédiáját. Több évtizedes működése alatt nemcsak a klasszikusok színrevitelében jeleskedett, hanem támogatta a kortárs zeneszerzők (Bartók, Kodály, Hubay Jenő, Weiner Leó) színpadhoz jutását is, népi balettként mutatja be a János vitézt, míg a Bihari nótája szövegkönyvét ő maga írja Bálint Lajos társaságában. De egyik alapítója a Margitszigeti Szabadtéri Színpadnak és a Szegedi Szabadtéri Játékoknak is. Akkora tehetség (s nagy tekintélyű apja is ott áll a háttérben), hogy vélt vagy valós botrányait is elnézik, s eltussolják. Pedig több alkalommal is kettétörhetett volna a karrierje, állítólagos homoszexuális afférja miatt vizsgálat is indult ellene, később igazgatójával, Márkus Lászlóval akadt össze a bajusza.
1943-ban a filmrendezést is kipróbálta, amikor filmvászonra vitte barátja, Zilahy Lajos Valamit visz a víz című regényét Jávor Pállal és Karády Katalinnal a főszerepben. A film zenéjét Polgár Tibor írja, aki dalszövegként József Attila Ódáját használja fel, amelyet természetesen Karády Katalin énekel a filmben. Annak bemutatóját 1944 január 26-án tartják, pár nappal apja halála előtt. Márciusban az országot megszállják a németek, Jávor, Karády és Oláh is életveszélybe kerül.
Utóbbi az Operaház pincéjében vészeli át a vészterhes napokat. Zárójelben említsük meg, hogy Zilahy regényéből a prágai tavasz utolsó szabad perceiben a rozsnyói Kádár János Elmar Klos és Gyöngyössy Imre társaságában A vágy neve Anada címmel csehszlovák filmet forgat nemzetközi szereplőgárdával, amelynek egyik fontos szerepét Darvas Iván játssza.
A háború után Oláh Gusztáv Gobbi Hilda, Major Tamás, Várkonyi Zoltán és Both Béla társaságában tagja lesz a színházi életet újraindító ötös bizottságnak, sőt az Operaház igazgatói triumvirátusának is, de később marad a főrendezői posztnál. Tehetségét az új rendszer is elismerte, az ötvenes évek elején kétszer is megkapta a Kossuth-díjat, sőt a kiváló művész titulust is. Azon kevesek közé tartozott, akik a Rákosi-korszakban is szabadon utazhattak külföldre, s bár ekkoriban már folyamatosan betegeskedett (annak idején már katonának se sorozták be szívproblémái miatt), az 1956-os forradalom is Münchenben érte, ahol Fricsay Ferenc társaságában Muszorgszkij Hovanscsináját mutatták be. December közepén rosszul lett, s ugyan megoperálták epebántalmaira, végül a szíve vitte el. 55 éves volt mindössze.
– írta róla tanítványa, Huszár Klára.
Neve még halála után évtizedekkel is levehetetlen volt az Operaház plakátjairól, hiszen rendezéseit, díszlet- s jelmezterveit folyamatosan felújították. Többen is behatóan foglalkoztak az életművével, előbb Alpár Ágnes, majd Staudt Géza írt róla részletes tanulmányt, két évvel ezelőtt Gara Márk nagyszabású doktori értekezésben (A zenés színpad bűvöletében – Oláh Gusztáv életműve) dolgozza fel az alkotó munkásságát. Utolsó igazgatója, Tóth Aladár zenetudós így emlékezett róla: „Géniusza a magyar színpadon új korszakot alkotott, amelynek emléke sohasem fog elhomályosulni. Azoknak a kiválasztottaknak sorába tartozott, akik művészetük hatalmas körében hazánk kultúráját a legmagasabb európai szintvonalra akarták és tudták emelni”.
Az Oláh család méltó arra, hogy mi felvidéki magyarok is büszkén vállaljuk az örökségüket, s beírjuk nevüket a felvidéki magyarok máig megíratlan aranykönyvébe
