Dohnányi Ernő, a legsokoldalúbb magyar muzsikus

2021. február 20., 12:01
Lacza Tihamér

A Dohnányiak a Felvidék ismert családjai közé tartoztak. A pozsonyi gimnázium sok mindennel foglalkozó tanára, Dohnányi Frigyes (1843–1909) a természettan oktatása mellett a gyorsírás egyik rendszerét is kidolgozta, az iskola fizikai szertárában tanártársával, Polikeit Károllyal (1849–1921) közösen az első magyar röntgenlaboratóriumot is berendezte, emellett gordonkán kitűnően játszó, zenekedvelő ember volt.

Fotó: Archívum

Fia, Dohnányi Ernő, aki 1877. július 27-én született, édesapja zenei hajlamait örökölte, ráadásul állandóan muzsika vette körül, hiszen szülei a barátokkal gyakran zenéltek nemcsak a házban, hanem nyilvános előadásokon is. Egyik fellépésükön állítólag Liszt Ferenc is közreműködött. Ernő gyermekként ismerkedett meg Bartók Bélával is, aki Pozsonyban tanult a gimnáziumban.

Dohnányi már igen korán megpróbálkozott a zeneszerzéssel is, első zongoradarabját hétévesen komponálta. 1894-ben a Magyar Királyi Zeneakadémia növendéke lett, zongora és a zeneszerzés szakon. Első felfigyeltető művét, az Op.1 Zongoraötöst 1895-ben szerezte, és ezt állítólag Johannes Brahms is megdicsérte.

Míg zeneszerzői munkássága egyre több elismerést vívott ki, zongorista és karmesteri karrierje csak nehezen indult el. Berlini koncertje nem keltett különösebb feltűnést, viszont annál nagyobb sikerrel lépett fel 1898-ban Londonban. Ez már a világsiker előszele volt. A következő években a világutazó hangverseny-zongoristák sorába lépett. 1903–1915 között előbb a bécsi, majd a berlini zeneakadémia tanára volt, de 1915-ben visszatért Magyarországra és 1919–1944 között a magyarországi zenei élet egyik vezető alakjaként tartották számon, bár igaz, hogy a Tanácsköztársaság idején betöltött tisztsége miatt (Bartók Bélával és Kodály Zoltánnal együtt a Zenei Direktórium tagja volt) az 1920-as években a hatalom „hűvösen” viszonyult hozzá.

50. születésnapja azonban enyhülést kínált, megtört a jég, és ettől kezdve már a legnagyobb tekintélynek számított. 1931–1934-ben a Magyar Rádió Zenei Osztályát vezette, majd a Zeneakadémia főigazgatója lett. Erről a tisztségéről végül a zsidótörvények miatt mondott le, majd 1944 novemberében harmadik feleségével Ausztriába menekült. A háború után máig nem tisztázott okok miatt támadásokat indítottak ellene a magyarországi sajtóban. Ezzel lehetetlenné vált a hazatérése, bár állítólag ezt már nem is tervezte.

Ehelyett kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, és Floridában telepedett le, ahol az állami egyetem tanáraként tevékenykedett. Neve az USA-ban nem volt ugyan ismeretlen, hiszen az 1920-as években többször is koncertezett az Újvilágban, de a Magyarországon elindított támadások Amerikában is éreztették a hatásukat, és csak kevésbé felkapott helyeken adhatott hangversenyeket vagy vezényelhetett.

Zeneszerzőként ugyanakkor sikeres volt. Még arra is rávették, hogy lemezfelvételeket készítsen, noha korábban nem szívesen vállalkozott erre, mert az élő hangversenyek spontaneitása nem érvényesülhetett egy stúdióban. Zeneszerzőként elsősorban zongorára írt darabok kerültek ki a keze alól (pl. az Op. 32 Ruralia Hungarica), de írt szimfonikus műveket és négy operát is.

A legsikeresebb az 1929-ben keletkezett A tenor volt, ebből 2014-ben egy CD is készült. Tanárként sok kiváló zongoraművésznek és karmesternek egyengette a pályáját (pl. Anda Géza, Fischer Annie, Fricsay Ferenc, Rajter Lajos, Solti György). Dohnányi 1960. február 9-én hunyt el New Yorkban, de Floridában helyezték örök nyugalomra.