2013. május 6., 18:58

Díjat nyert Erdélyben a Republic

SZÉKELYUDVARHELY. Az erdélyi közönség is örökre a szívébe zárta a Republic zenekart és egykori frontemberét, Cipőt.
Az erdélyi rajongók a tavalyi év legjobb rockegyüttesének szavazták meg a Republic zenekart a Transilvanian Music Awards – Az erdélyi közönség kedvencei elnevezésű gálán. Ezzel a díjjal tisztelegnek a március 11-én elhunyt legendássá vált énekes – no meg persze a banda – előtt a romániai magyarok.

Dimény János a rendezvény főszervezője a Blikknek már hetekkel ezelőtt elmondta, hogy szerinte biztosan a Republic nyer majd. "Nagyon szeretik őket errefelé. A szavazás jelenlegi állása szerint toronymagasan vezet a Republic. Ugyanebben a kategóriában jelölték még a Bikinit és az Eddát, de itt a Repulic fog nyerni, nem kétséges" – mondta korábban Dimény, akinek a jóslata beigazolódott.

A szavazás már lezárult, és a legjobb rockegyüttes kategóriában a Republic győzött. A hírt a Blikk közölte Boros Csabával, a zenekar basszusgitárosával.

"Ez nagyszerű hír! Nagyon köszönjünk, igazán megható" – lelkendezett Boros, majd így folytatta: "Azért fantasztikus ez a díj, mert ezzel nemcsak a múltunkat ismerik el, hanem bizalmat szavaznak a jövőnknek is. Ezzel azt üzeni nekünk az erdélyi rajongótáborunk, hogy voltatok, vagytok és lesztek számunkra" – mondta a basszusgitáros.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.