Díjakról, tervekről a felvidéki „tündérkertért” munkálkodó Stubendek Istvánnal

Október 14-én életműdíjat vehetett át Komáromban, a XI. Harmónia-díjátadó gálaesten, január 20-án pedig Budapesten, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány Magyar Kultúra Napja alkalmából a Magyar Kultúra Lovagjává avatták önt. Miként élte át ezt a két eseményt, s melyiket tartja nagyobb jelentőségűnek?

Örvendetes, hogy mindkét megtiszteltetésre  méltónak tartottak, s ezúton is köszönetemet fejezem ki e díj és cím adományozóinak!  

Ifjú pedagógusként 45 évvel ezelőtt költözött Komáromba, ahol a Művészeti Alapiskola tanára, majd igazgató-helyettese lett. Kérem, röviden foglalja össze e sorsfordító döntése előtti életútját, aminek már a kórusalapítás és - vezetés is részét képezte!

Rozsnyón születtem, Rimaszécsen kántor-tanítói családban nevelkedtem, majd többfelé haladt az életutam, ezért én egy bodrogközi-gömöri-mátyusföldi-csallóközi ember vagyok, aki mindenütt otthon érezheti magát. Amikor a kassai Ipari Szakközépiskola, majd a nyitrai Pedagógiai Főiskola alsó tagozat – zenei nevelés szakának elvégzése után, 1971-ben a feleségemmel együtt a bodrogközi Boly községben kezdtünk tanítani, mindjárt zenetermet alakítottunk ki, ahol hiánypótló gyermekkart hoztam létre és vezettem. Amellett a Tőketerebesi Magyar Tanítók Kórusában is karnagyoskodtam. Majd 1979-ben családostul Komáromba vezérelt a sorsom, a helyi Művészeti Alapiskola tanára lettem, s az első kérdések között merült fel az, hogy itt már van-e magyar énekkar. Megtudtam, hogy nincs, ami ´80 májusában a Concordia (Egyetértés) Vegyes Kar (kezdeti neve: komáromi Csemadok Énekkara) létrehozására sarkallt, s ez a tagcseréket és csodálatos élményeket is átélt kórus immár bő 44. éve folyamatosan működik.

Kihagyhatatlan, hogy megemlítse e kórus legjelentősebb szakmai sikereit, eseményeit, díjait, kitüntetéseit. Azok közül mire a legbüszkébb és miért?

Nagyon nehéz megválaszolni e kérdést, hiszen számtalan sikert, díjat említhetnék. Amikor a Concordia 40. jubileuma alkalmából megjelentettük a Negyven év összhangban című, 250 oldalas könyvet, hasonlóképpen nehéz helyzetben voltunk, hogy abba mi kerüljön, hiszen valamennyi fontos helyszín, fellépés, emlék nem fért bele. Megemlítendő, hogy a fellépésünkkel a budapesti Kodály Kórushangversenyen és a galántai Kodály Napokon arany minősítést érdemeltünk ki, s a magyar kultúra érdekében több évtizeden át végzett munkánkat a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége 2020-ban KÓTA-díjjal ismerte el, a magyar kórusmozgalom krémje pedig karnagyi díjat adományozott nekem. Az is jóleső érzéssel töltött el, hogy a kórusunk Észak - és Dél-Komárom Pro Urbe díját is megkapta. A díjakon kívül azonban a közönség pozitív visszajelzéseit is nagyon fontosnak tartom.

A kórusénekléssel önmagunknak is örömet szerzünk, ám a legnagyobb örömet az jelenti, ha a hallgatóságunkat is nagyszerű pillanatokkal gazdagíthatjuk. Ezért ugyancsak folyamatos szereplői vagyunk a március 15-i eseményekre és az aradi vértanúkra, valamint a helyi várvedőkre méltó módon történő megemlékezéseknek. Kezdeményezésünkre 2023. december 16-án az Európa-udvarban felavathattuk Kodály Zoltán domborműves emléktábláját, Darázs Rozália ógyallai szobrász- és éremművész alkotását.

Tizenöt éven át énekese, szólamvezetője és segédkarnagya volt a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának. Ezen időszakból milyen feledhetetlen emlékeket, pillanatokat őriz?

E korszakomból Vass Lajos és Janda Iván karnagy-művészeti vezető személyét emelném ki, akik szakmai és emberi szempontból is valamennyi kórustagra nagy hatással voltak. Folyamatosan élményt jelentett velük dolgozni. Ez az énekkar egyidejűleg volt ember- és magyarságnevelő közösség, valamint kórustag- és karnagyképző. Sokrétűen gazdagított minket, s örülök annak, hogy meghatározó részét képezte az életemnek. 

Míg tavaly nyáron a saját 75. születésnapját ünnepelte, ez évben az ön által alapított Marianum Ének - Zenei MTNY Egyházi Alapiskola lesz 30 éves, amelyben gyermekkart és országos katolikus kántorképzőt is szervezett. Örül annak, amivé e teremtménye időközben fejlődött, vagy akad némi hiányérzete?

Több éves próbálkozás után, harminc évvel ezelőtt, többedmagammal, nagyon lelkesen, éppen ilyentájt készítettük elő a marianumi alapiskola beindítását, ami a későbbi iskolaközpont első pillérét képezte. Még az igazgatóskodásom alatt, 2000-ben annak gimnáziumát, 2001-ben pedig az óvodáját is megalapítottuk.

Némi hiányérzetet amiatt érzek, hogy zeneiskola nem tartozik e központhoz. Azt némileg pótolja a két iskolai kórus léte, amelyekben Orsovics Yvette karnagy-zenepedagógus vezényel, remélhetőleg még sokáig.

Míg László öccse rendszeresen a Szent András Bazilikában, ön pedig a Szent Rozália-templomban tartandó szentmiséken orgonál. Karnagyként, orgonistaként még milyen terveit szeretné megvalósítani, s mit üzen az olvasóinknak?

A célom az, hogy e vegyes kar a közreműködésemmel még jobb és nívósabb, értékteremtő, éneklő közösség legyen. Végül az olvasók számára felidézném jeles zeneszerző-karnagy-zenepedagógusunk, Kodály Zoltán szavait: „Mi lesz a jövő? Tündérkert vagy pusztaság? Rajtunk áll". Ezzel arra is célozva: megfelelő számú karnagy és kórustag hozzájárulhat ahhoz, hogy itt tündérkert legyen, egyébként pedig pusztaság lesz. Kötelességünk a Felvidéken megtartani a magyar kultúrát, amihez egyebek mellett magyar iskolák és magyarul éneklő kórusok is kellenek.