2013. június 25., 10:04

Dialízis mellett is lehet aktív életet élni

BALATONFÜRED. Másodszor kerékpározták körbe a Balatont a RenBikeTour keretében dialízises betegek, kezelőorvosok és nővérek, hogy felhívják a figyelmet arra: dialízis mellett is lehet aktív életet élni. A túra hétfőn ért célba Balatonfüreden.
A második alkalommal megszervezett túra június 21-én indult, a résztvevők 210 kilométert tettek meg a Balaton körül. A résztvevők szerették volna megmutatni egyrészt önmaguknak, másrészt környezetüknek, hogy a dialízis mellett is lehet aktív életet élni - mondta el az MTI-nek a Nemzeti Vese Program égisze alatt megvalósuló rendezvényről Böcskei Virág programfelelős.

Tájékoztatása szerint a túrán 110-en vettek részt, közülük 22-en dialízisre szoruló betegek, négyen transzplantáltak, a többiek orvosok, dialízist végző nővérek és a betegek hozzátartói voltak.

A túrával a szervezők szeretnék hívni a figyelmet a vesebetegségre, a szűrés és a gondozás fontosságára, valamint a vesepótló kezelések közül a hasi dialízisre, amely a beteg életviteléhez igazítva bizonyos határokon belül szabadabb életet biztosít, mint a gépi kezelés. Azt is el szeretnék érni, hogy a betegek megismerjék egymást, a többi dialízis állomáson zajló munkát (a siófoki és keszthelyi állomást látogatták meg a kerékpárosok), módjuk legyen a tapasztalatcserére.

A felnőtt lakosság körében minden tizedik embernek van valamilyen formában vesebetegsége és világszerte minden évben emberek milliói halnak meg a krónikus vesebetegséghez társuló szív- és érrendszeri szövődményekben: Magyarországon is legalább 500 ezer honfitársunk veszélyeztetett - áll a Nemzeti Vese Programnak az MTI-hez eljuttatott közleményében. Közlésük szerint ma Magyarországon nagyon magas az akut dialízisek (utcáról bekerülve azonnal dialízis kezelésre szoruló betegek) száma, mert a betegek maguk sem tudják, hogy az évek óta fennálló, szerteágazó panaszaik mögött veséjük elégtelen működése áll.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.