2023. július 3., 16:27

Demjén Ferenc slágereivel készül romantikus vígjáték

Hogyan tudnék élni nélküled? címmel zenés film készül Demjén Ferenc legnépszerűbb slágereivel, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A musical forgatókönyvét Kormos Anett és Goda Krisztina írta, rendezője Orosz Dénes - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-vel.

08_demjen_rov_3100-kell-4054
Fotó: Rózsár Vince

A tájékoztató szerint az örökzöld slágerekkel és látványos táncjelenetekkel tűzdelt film két fiatal mindent elsöprő szerelmének története. A cselekmény szerint

a két idősíkon játszódó filmben, a zenei karrierjében és magánéletében is megrekedt harmincas főhősnő egy ismeretlen férfi által írt levélköteget talál elhunyt nagyapja házában.

A levelekből egy szerelmi történet rajzolódik ki 1989-ből, amikor a főhős édesanyja barátnőivel a Balatonnál nyaral, és közös életét tervezi az apja által számára kijelölt vőlegényével. Közben a lányok megismerkednek egy rockzenekar tagjaival és mindent elsöpör a szerelem.

Az IKO gyártásában készülő film főbb szereplőit már megtalálták az alkotók, néhány mellékszerepre azonban még folyik a válogatás.

Mint felidézik, a Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén 120 millió forint támogatást szavazott meg az Inkubátor Programban készülő A világ eredete című szatirikus dráma gyártására. Nagy Borbála első mozifilmje magyar-francia-német koprodukcióban készül, producere Iványi Petra.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.