2011. október 31., 17:06

Decemberben jelennek meg Amy Winehouse kiadatlan dalai

LONDON. Az albumon szereplő számok között van két olyan demófelvétel is, amelyet a júliusban 27 évesen elhunyt soul énekesnő a lakásában vett fel saját gitárjátékával kísérve – tudatta hétfőn az Universal Music kiadó.

A lemez címe Lioness: Hidden Treasures lesz, az eladásokból származó bevételek az Amy Winehouse nevét viselő, szükséghelyzetben lévő fiatalokon segítő alapítványt gyarapítják majd.

Az előadóra három hónappal ezelőtt találtak holtan londoni lakásában. A napokban nyilvánosságra hozott szakértői jelentés szerint a híresség szervezetében jelentős mértékű alkohol nyomait mutatták ki, vélhetően alkoholmérgezés okozta halálát.

Azt már Amy Winehouse temetése után közölték, hogy kiadatlan dalait lemezre gyűjtik. A Salaam Remi és Mark Ronson produceri munkájában készülő korong várhatóan december 5-én jelenik meg.
„Méltó megemlékezés lesz ez Amy zenei örökségéről“ – fogalmazott a soul díva apja, Mitch Winehouse.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.