2013. december 7., 15:59

Cukorbetegek étrendje: megdőlt az eddigi elmélet

LINKÖPING. Érdekes, az eddigieknek ellentmondó eredményre jutottak Svédországban a Linköpingi Egyetem kutatói a cukorbetegek étrendjével kapcsolatban.
A cukorbetegek számára szerencsésebb választás naponta egy alkalommal enni nagyobb adagot, mint több kisebbet a nap folyamán. Erre a következtetésre jutottak a Linköpingi Egyetem munkatársai, akik tanulmányukat a PLOS One szakmagazinban publikálták.

A svéd szakemberek a kutatás során a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő emberek három különböző étrendjét figyelték meg a vér glükóz-, zsír- és hormontartalmának étkezési utáni mérésével. A három étrend a következő volt: az egyik alacsony zsírtartalmú, a másik alacsony szénhidráttartalmú, a harmadik pedig a mediterrán diéta volt - írja az mno.hu. A kísérletben 21 páciens vett részt, ők mindannyian étkeztek mind a három étrend szerint. A szakemberek mindennap hat időpontban vettek vért tőlük.

Az alacsony zsírtartalmú étrendben olyan élelmiszereket válogattak össze, hogy – amint azt az északi országokban hagyományosan ajánlják – a teljes energiaszükségletet 55 százalékban szénhidrátokból fedezzék. Az alacsony szénhidráttartalmú étrendben az energiaszükséglet viszonylag kis hányadát, nagyjából 20 százalékát adták a szénhidrátok, mintegy 50 százalékot pedig a zsírok fedezték. A mediterrán diétát úgy állították össze, hogy a reggeli csupán egy csésze kávé volt, a reggeli és az ebéd kalóriatartalmát pedig összevonták egy nagy ebédbe. Továbbá a napi kalóriaszükségletbe beépítettek még a nők számára 1,5, a férfiak esetében pedig 2 deciliter vörös bort, amit az ebéddel fogyasztottak el. A mediterrán étrend összetétele egyébként nagyjából az alacsony zsír- és az alacsony szénhidráttartalmú étrend között helyezkedett el, azzal, hogy a zsírok forrása főleg hal, olajbogyó és olíva volt.

„Azt figyeltük meg, hogy az alacsony szénhidráttartalmú étrend sokkal kevésbé emelte meg a vér cukorszintjét, mint az alacsony zsírtartalmú étrend, ám a trigliceridek szintje a vérben jelentősen megemelkedett” – mesélte dr. Hans Guldbrand, aki Fredrik Nystrom professzorral együtt vezette a kutatást.

„Nagyon érdekes, hogy a mediterrán étrend – reggeli nélkül, de kiadós ebéddel és borral – nem okozott magasabb vércukorszintet, mint az alacsony zsírtartalmú diéta ebédje” – mondta Nystrom professzor.

„A kutatás következtetése, hogy a cukorbetegek esetében szerencsésebb egy nagy étkezést választani a több kicsi helyett. Meglepő, hogy manapság milyen gyakran hivatkozunk a mediterrán étrend egészséges mivoltára, de közben elfelejtjük, hogy ebből hagyományosan kimarad a reggeli. Eredményeink nyomán újra kell gondolni a diabéteszeseknek tett étkezési ajánlásokat, mind azok összetétele, mind pedig az étkezések beosztása szempontjából” – zárta szavait Nystrom professzor.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.