2019. július 31., 13:54

Csemadok-napok Farnadon

A Csemadok Farnadi Alapszervezete megalakulásának 70. évfordulóját egy kétnapos programsorozat keretében ünnepli meg augusztus 9-én és 10-én.

Estendøn
Galéria
+6 kép a galériában
Fotó: Estendøn-archívum

A szervezők, akik a tágabb régió érdeklődőit is nagy szeretettel várják a rendezvényre, igyekeztek úgy összeállítani az ünnepség műsorát, hogy minden generáció megtalálhassa számításait.

Pénteken 14 órakor a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, Böjte Csaba mutat be szentmisét a helyi szabadtéri színpadon, majd az ünnepélyes megnyitó után, 16:30-tól az Estendøn lép pódiumra. A farnadi formációt a Csillag születik című tehetségkutató műsor harmadik szériájának győztese, a kézdivásárhelyi születésű László Attila követi. A Korpás Évát és Zsapka Attilát is sorai között tudó ESZPÉ együttes Szécsi Pál egykori fergeteges koncertjeinek hangulatát idézi majd fel, 22 órakor pedig az elektronikus zenét keleti, balkáni és magyar folkelemekkel összeházasító, Fonogram Díjas Balkán Fanatik követi. Éjfél körül már az M-Vocal szórakoztatja az utcabálon résztvevőket.

Fotó:  www.zorall.hu

Másnap a humoros szövegű, jópofa dalaival érkező Kobold zenekar és a Tordasi Szivárvány együttes koncertje után Szabó Árpád fog nótázni, a 15 órakor kezdődő ünnepi gálaműsor keretén belül pedig a helyi tehetségek is feltűnnek. Szombat este a Vadkerti Imrével érkező Kormorán és a Zorall zárja az Európa a polgárokért program keretében megvalósuló rendezvényt.

Estendøn
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.